A 71-es úttal párhuzamos a Hétház utca. Ide kerültek az új fák. Az önkormányzat és a Becehegyért Egyesület tagjai mellett a lakosság is lapátot és gereblyét ragadott, hogy segítsenek minél gyorsabban új helyükre helyezni a fákat. A nagylevelű hársok a terület adottságaihoz igazodva lettek kiválasztva. A fákat Szombathelyről szerezték be. Az alapítvány százezer, az önkormányzat pedig 90 ezer forinttal járult ehhez hozzá. A településvezetés elkötelezett a község zöldítésében. Tavaly október óta 124 csemetét ültettek már el.
„Korábban pályázatból 50-50 mandulafa és hársfa került elültetésre. Ez a kettő fajta, ami különösen itt szeret lenni. Ugye Balatongyörök talaja köves, dolomitos, kötött agyagos talaj, a mandulafa az, ami bírja. A Petőfi utcán pedig van egy gyönyörű hársfasor és heteken át virágzásában különleges élményt nyújt.” - mondta el Bánkiné Király Zsuzsanna polgármester.
A polgármester hozzátette, családjában sok fát ültettek korábban is, ezt a hagyományt pedig nem csak a gyermekeinek szeretné továbbadni, a község lakosságát is erre biztatja. Folyamatosan érkeztek a helyszínre, még 80 év feletti lelkes önkéntes is segítette a munkát. A településvezetés bízik abban, hogy a fiataloknak is példát tudnak mutatni.
„Bent a faluközpontban a Jüngling Zoltán Közösségi Ház mellett van egy kis györöki gyerekerdő, ahol az újszülötteknek ültetünk fát. Ott már ugye a fiatal szülők is velünk vannak és nagyon lelkesek, velünk ültetnek.”
Szakszerűen végezték az ültetést az önkéntesek, ez ugyanis kifejezett kérése volt a 10 millió fa alapítványnak.
„Ez nagyon-nagyon fontos. Ez azt jelenti, hogy ezek a hársfák már eleve földlabdával érkeztek, megfelelő nagy és mély területre kell beültetni, illetve marhatrágyát is kel alá tenni. És ami majd nagyon fontos lesz, hogy ezeknek a fáknak majd az utógondozásáról is gondoskodnunk kell. Meg kell szerveznünk, azt gondoltuk, hogy fogadj örökbe egy fát akciót hirdetünk és akkor egy-egy ember fogja tudni locsolni ezeket a fákat.” - ismertette Fésűné Bálint Gizella a Becehegyért és Paphegyért Természet-Környezetvédő és Kulturális Egyesület elnöke.
A Nemzeti Faültetés Napját hagyományteremtő céllal hívta életre az 10 millió fa közösség. A civil szervezet felhívására 76 településen, 280 helyszínen, mintegy 6000 ember dolgozott. Több mint 100.000 új fa került földbe.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV