Keszthelyen 240 társasház van, ezek 1100 lakást foglalnak magukba. Az itt élőket számos olyan kérdés érinti, amely túlmutat a lakóközösségen, a közös képviseleten. Legyen szó az épületek állapotáról, a parkolásról, vízelvezetésről, a közterületek állapotáról.
A keszthelyi társasházak közös képviselőit hívták tanácskozásra. A városvezetők mellett a távhőszolgáltatásért, parkolásért és hulladékszállításért felelős városi társaságok, a VÜZ ás a HUSZ képviselői is jelen voltak.
dr. Tóth Gergely polgármester: „Próbálunk minden érdekcsoporttal kommunikálni és nagyon fontos csoport számunkra a társasházaknak a lakóközössége. Nyilván nem tudunk mindenkit meghívni, de a közös képviselőkkel kezdeményeztünk egy fórumot, ami tudtommal nem volt eddig, ezentúl 2-3 havonta szeretnénk ezt összehívni.”
A megbeszélésen a keszthelyi társasházkezelők 12 képviselője jelent meg. Televíziónk információja szerint a keszthelyi társasházak mintegy 90 százalékban képviseltették így magukat.
„Nagyon örülök a kezdeményezésnek, mert azt gondolom, hogy nagyon fontos az önkormányzat és a képviselők közötti kommunikáció. Rengeteg olyan probléma van, amit közösen kéne megoldani, hiába van egy társasháznak közös képviselete és saját ügye, rengeteg olyan probléma van, ami közös” - vélekedett Kis Szilárd közös képviselő.
A társasházkezelők és az önkormányzat képviselői is hasznosnak értékelték a találkozót. A településképi előírások mellett szó esett a hulladékszállítás változásairól, illetve arról, hogy 2027. január 1-ig digitális mérőórákkal kell felszerelni a társasházakat.
A városvezetés szándéka, hogy májusig megkeresse az összes keszthelyi közös képviselőt és mindenkit bevonjanak a közös munkába.
Kovács Viktória alpolgármester: „Itt vannak visszatérő problémák - távhő, parkolás, zöldterület gondozás, a közösségi együttélés szabályai – amiknél egy párbeszéd indult el most a mai nappal és ezt negyedévente fogjuk így folytatni és az itt felmerült aktuális kérdésekre pedig igyekszünk gyorsan és hatékonyan válaszolni, esetleg már meg is oldani őket. Ez eddig nem volt Keszthelyen és most ezt szeretnénk bevezetni újításként, hogy a lakóknak, az itt élőknek gondoskodó város van, ezt erősíteni szeretnénk bennük.”
Több társasházkezelő esetén felmerült, hogy kapualjakat, a lakók által használt közterületeket nyilvános illemhelyként használnak. Tóth Gergely polgármester elmondta, hogy ismerik ezeket a problémákat. Első lépésként a Fő téren létesítenek nyilvános vécét. Kérte a társasházkezelők és a lakók türelmét, mivel összetett és bonyolult feladat egy ilyen egység létesítése.
A fórumon elhangzott, a rendszeres találkozókon túl a közös képviselők keressék bizalommal a területileg illetékes önkormányzati képviselőket, péntekenként pedig fogadóórán is várják az észrevételeket.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV