A Keszthelyi Vízimentő Egyesület kikötőjében ringatózik a Balatoni Vízi Polgárőrök egyik hajója. Az egyesületnek összesen öt hajója, három hajónak nem minősülő vízi járműve és egy önjáró úszó munkagépe van. A 72 fős tagság aktív esztendőt tudhat maga mögött.
Kerekes Péter, az egyesület elnöke: „5806 órát teljesített a vízi polgárőrség a vízen. Ennek legnagyobb részét önállóan teljesítettük, illetve együttműködtünk a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság beosztottjaival, a Halgazdálkodási Nonprofit Zrt-vel, illetőleg a Vízüggyel. Meg szeretném jegyezni azt, hogy a vízi polgárőröknél, mint minden más polgárőr egyesületnél az emberek a szabadidejükből, tehát térítésmentesen, magánemberként, felajánlásként teszik a munkájukat.”
A vízi polgárőrök tavaly is folytatták az illegális és balesetveszélyes horgászkarók és vízi állások felszámolását. Ebben a Vízügy és az önkormányzatok is partnerek voltak. A cél az, hogy minél biztonságosabb legyen a Balaton. A szabálytalan karók, cölöpök a fürdőzőkre, vízi sportolókra is veszélyesek lehetnek. Gyenesdiás önkormányzatának felkérésre indult el az úttörő kezdeményezés.
Gál Lajos polgármester: „Én azt gondolom, hogy minden kompetenciát megkaptunk ahhoz, hogy ezt eredményesen, jó példaként elöl járva be tudjuk mutatni a Balaton többi önkormányzata számára. Én úgy érzem, hogy ezt talán egyfajta rendet jelent a horgásztársadalomban is, a minőségi fürdőzés vonatkozásában és abban, hogy nyugodtan és biztonságosan lehet használni a Balatont, itt a nyugati medencében.”
A vízi polgárőrök idén újabb szintet lépnek. Hínár- és nádvágás, illetve sekélyvízi iszapkotrás is szerepel a terveik közt. Szintén a vonyarcvashegyi kikötőben várja a bevetést ez az úszó munkagép. Állandó vízi munkavégzési engedélyt kértek rá. Ezt várhatóan január végére megkapják, ezt követően egyeztetnek az illetékes önkormányzatokkal a munkavégzésről, annak ütemezéséről.
Keszthely, Gyenesdiás és Vonyarcvashegy is megújította együttműködését az egyesülettel és 2025-től már Balatongyörök is partnere, támogatója a vízi polgárőröknek.
„Keszthelyen az új polgármester úrral, az új testülettel meghosszabbítottuk az együttműködéses támogatási megállapodást és ők is szeretnék továbbiakban a hínár-, nádvágással kapcsolatban, hogy ha egyeztetnénk, mert szeretnék a Keszthely előtti részt ők is rendbe tenni” - mondta Kerekes Péter elnök.
A Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület jogkörei is bővültek. A Vízügytől olyan hatósági engedélyt kaptak, hogy az illegális karók eltávolítását önállóan végezhetik az illetékes önkormányzattal. A vízi állásokat továbbra is csak a Vízüggyel karöltve távolíthatják el. Ehhez a munkához a társaság adta a dereglyét. A gyenesdiási önkormányzat most vásárolt egy ilyen vízi járművet, a közös felújítás után ezzel bármikor munkába állhatnak a polgárőrök. Az egyesület szívesen fogad támogatásokat, hogy még többet dolgozhassanak a Balatonért.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV