Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / 120 éves a Balatoni Szövetség
2024. okt. 2. szerda | Fonyód
120 éves a Balatoni Szövetség
120 éves a Balatoni Szövetség. A szervezet a Tomaj Katamaránon ünnepelt. Többek között az Év Balatoni Háza, a Kékhullám Zászló és a Balatoni Borok Versenye megalapítása is a szövetség nevéhez fűződik. A grémium, amelynek tagjai a mindenkori polgármesterek, az elmúlt 12 évtized meghatározó pillanatait idézték fel az eseményen, emellett bemutatták a Balatoni Szövetség elmúlt 120 éve alatt született újságcikkekből összeállított kötetet.

A Balatoni Szövetséget 1904. augusztus 11-én alakították meg. A szövetség céljául tűzte ki a balatoni fürdői élet fejlesztését, a fürdők közös érdekének megóvását és általában a Balaton-parti gyarapodás előmozdítását. Ma a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet 160 településéből 85 tagja a társaságnak. A Tomaj katamaránon tartott jubileumi ünnepségen Lombár Gábor elnök azt mondta, ahogy korábban, most is sok a kihívás. A jogi szabályozás és az élet változásait ismernie kell a szövetségnek. 

„Változik a turizmus, folyamatosan, az ezekkel kapcsolatos jogi szabályozás, ami az egyik legfontosabb. A Balaton beépíthetősége, az építési szabályoknak a változása nagyon fontos dolog, de összességében a Balaton maga nagyon fontos, hogy az unokáinknak meg tudjuk mutatni, hogy ez az, amiért mi dolgoztunk” - nyilatkozta Lombár Gábor elnök. 

Az épített környezetet az Év Balatoni Háza pályázattal, a turizmust a Kék Hullám Zászló strandminősítéssel és a Balatoni borok versenyével szolgálja a szövetség, de a szúnyoggyérítés szervezésével is sokat tesznek az itt élők és pihenők kényelmes hétköznapjaiért. A szövetségnél felkészült munkatársak és szakértők dolgoznak a Balatonért, annak védelméért. 

Gál Lajos, Gyenesdiás polgármester: „Azt gondolom, hogy ebben a Balaton vízminősége a legfontosabb. Az, hogy a balatoniságunkat meg tudjuk őrizni, az hogy a balatoni közösség az erős tudjon maradni, a balatoni kultúra fenn tudjon maradni és mindaz a táji-, természeti környezet, amely 120 évvel ezelőtt is egy lendületet adott a balatoni embernek.”

A Balatoni Szövetség szorosan együttműködik más régiós, illetve országos szervezetekkel. Természetvédelemi-, területfejlesztési-, gasztronómiai partnerek, építészek, vízimentők, civilek dolgoznak együtt a Balatonért az önkormányzatokat tömörítő szervezettel. 

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke: „Azt gondolom, hogy az ilyen típusú együttműködés egy ilyen öntudatos régiónak, mint a Balaton nagyon fontos. Bízom benne, hogy a sikeres 120 év után egy következő sikeres 100 év vár erre a szövetségre.”

Az ünnepségen mutatták be a Balatoni Szövetség elmúlt 120 éve alatt született újságcikkekből összeállított könyvet. A kötetbe pontosan 120 cikket válogattak be, melyek a szövetség egy-egy fontos eseményét örökítették meg.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

forrás: Somogy TV 

| 2024. szep. 27. péntek 19:15 | Vonyarcvashegy
A 2023-ban felújított halászkápolna a Balatoni Szövetség különdíját nyerte el az Év Balatoni Háza versenyben.
| 2024. júl. 23. kedd 19:15 | Keszthely
Ezúttal a Balatoni Szövetség koordinálásával léptek fel a vérszívók ellen.
| 2024. jún. 14. péntek 19:15 | Zamárdi
A Balatoni Szövetség felhívására 41 termelő 204 bormintával nevezett.
| 2024. jún. 6. csütörtök 19:15 | Zamárdi
Júliusban lesz az eredményhirdetés.
| 2024. ápr. 26. péntek 19:15 | Badacsonytomaj
A Balatoni Szövetség a Magyar Turisztikai Ügynökséggel és a Balatoni Borrégiós Tanáccsal is aláírt.
12:00
Képújság
18:00
Savaria Filmfesztivál
19:23
Savaria Filmfesztivál
19:31
Egy csipetnyi szó
20:00
20:30
Határtalan
21:00
Savaria Filmfesztivál
22:23
Savaria Filmfesztivál
22:31
Egy csipetnyi szó
23:00
23:30
Határtalan
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.