A Jóisten segítségét és áldását kérte az iskola tanulóira és pedagógusaira Földi István atya. A Ranolder tanévnyitó ünnepségén a Kis Szent Teréz Plébánia elöljárói is részt vettek, hiszen ők lesznek azok, akik ellátják a Kiskastély Óvodába járó gyerekek lelki nevelését. A Ranolder iskola családias intézmény, kis létszámának köszönhetően az idejáró tanulók ismerik és segítik egymást.
„Nagyon jó iskola, minden korosztály tud barátkozni egymással. Jó az osztályközösség, a tanárok is nagyon kedvesek. Az órák jól telnek, gyorsan eltelnek, mert nagyon jók. Sok szakkörre lehet jelentkezni, énekkar is van gyerekeknek is, meg felnőtteknek is, szülőknek.” - mondta a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulója, Berecz Tamara.
A Ranolder igazgatói pozícióját az idei tanévtől Gyuk Balázs tölti be. Az intézményvezetőnek számos terve van a jövőre nézve, a magas minőségű oktatás mellett elsődleges feladatának tekinti a gyerekek biztonságérzetének a megteremtését. Már óvodás kortól bevezetik a gyerekeket az iskolás lét rejtelmeibe, az első és második osztályosoknak pedig pihenőszobát alakítanak ki, ahol naponta egy órát tölthetnek el egy mesélő pedagógus társaságában. Számos más újdonsággal készülnek az iskolában.
„Vettünk fel meseterapeuta pedagógust is, és több olyan pedagógust, akinek a mese az egyik lételeme. Elég sok új pedagógust vettünk fel a nyáron, nagyon örültem annak, hogy volt válogatási lehetőségünk. Idézőjelben mondom, hogy többfunkciós pedagógusokat vettünk fel, úgyhogy lesz már néprajzosunk, bábszínészünk, mentálhigiénés szakemberünk.” - tájékoztatott Gyuk Balázs, a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója.
A tanévnyitó szentmisén Földi István atya tanmesével köszöntötte a gyerekeket. A Fő téri templom plébánosa arról beszélt, a mindennapok során nagyon kell figyelni arra, hogy ne vágjuk el a köztünk és a Jóisten között lévő összekötő szálat. Elmondta, ezt akkor tehetjük meg, ha jót cselekszünk, szüleinknek jó gyerekei vagyunk és figyelünk a hitéletre. A Ranolder iskola diákjainak lelki nevelését az idei tanévtől a Fő téri plébánia elöljárói látják el.
„Egyelőre egy féléves lelki programot készülünk kidolgozni, ami mind a pedagógusoknak, mind az iskola tanulóinak lelki fejlődést jelentene ebben a félévben. Nekem is újdonság ez, hiszen most éveken keresztül nem voltam benne a katolikus iskolai hitoktatásban, de én is kérem a Szentlélek segítségét.” - emelte ki Földi István, a Magyarok Nagyasszonya Plébánia plébánosa.
A Ranolder iskola egész közössége várakozásokkal tekint a jövőbe, és bíznak benne, hogy a csaknem teltházas katolikus óvodából sokan választják majd a katolikus iskolát is.
Regman Karola - Keszthelyi TV