A nemzetközi kávécukortasakos találkozóra összesen harmincöt gyűjtő érkezett. Pénzforgalom nélkül cserélték egymással a program során a papírzacskókat. Volt is mit: a legtöbben hatalmas táskákkal érkeztek és több tízezer tasakot hoztak magukkal. Fatér Balázst két esztendeje bűvölte el ez a szenvedély: "2022-ben, amikor nem lehetett szinte cukrot kapni, nálunk a cégnél pedig fontos alapanyag a szörp és szirup gyártásához, ezért viccből elkezdtem a kávézókban itt-ott a kiadott cukrokat eltenni, mert legalább így legyen. Jópofa történetek alakultak ki ebből. Az enyémekben benne vannak a cukrok is, nem csak a papírt gyűjtöm."
A tizenöt esztendős HUNniai Cukortasak-gyűjtők Társasága Egyesület évente két taggyűlést tart. Ebből az egyiket mindig az ország jellegzetesebb tájára szervezik, így idén Keszthelyre esett a választás. Minden gyűjtőnek megvan a maga kis története arról, hogyan is kezdte: "Úgy kezdtem el gyűjteni a kávécukrot, hogy az utazásaim során mindig a kávézás mellől eltettem a cukrot. Hordok magamnál cserecukrokat, és kicserélem, hogyha újat találok. És gyönyörű cukrokat találtam, illetve megkérdeztem mindig, ahol voltunk, mindig megkérdeztem, hogy van-e saját cukra az étteremnek, kávézónak, szállodának, amit eltehetnék" - mondta el Pálfi Józsefné Éva gyűjtő, a HUNniai CUkortasak-gyűjtők Társasága Egyesület alelnöke.
Az egyesületnek már az ötödik szervezése volt a keszthelyi nemzetközi találkozó. Kiemelt céljuk az, hogy hazánk imázsát, kultúráját a cukorpapíron keresztül is emeljék. Az elmúlt évek során több külföldi, hasonló találkozón vettek részt. "Nagyon sok helyen mi is voltunk személyesen: Portugáliában, Csehországban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, és ötödik alkalommal tartjuk meg ezt a nemzetközi találkozót. Volt ebből Balatonakarattyán, volt ebből Zalakaroson, Nagykanizsa, Sormáson, és immár most Keszthelyen van ez a legújabb találkozónk. Számtalan cukorgyűjtő van a világban, számtalan cukorgyűjtő egyesület" - tudtuk meg a HUNniai CUkortasak-gyűjtők Társasága Egyesület elnökétől, Kovács Istvántól.
Szakmáját tekintve ügyvéd, bíró, orvos, ápoló, pedagógus, mérnök, óvónő, vállalkozó, pszichológus is volt a programon résztvevők között. Jöttek olyanok is, akik teászacskókat gyűjtenek, ők ezeket hozták el bemutatni a rendezvényre.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió