Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Sport - Szabadidő / Régiós úszóverseny nyitotta az évadot
2018. okt. 1. hétfő | Keszthely
Régiós úszóverseny nyitotta az évadot
183 ifjú úszó vett részt a Keszthelyi Kiscápák versenyén a Csik Ferenc Tanuszodában. Az V. Somogy és Zala megyei régiós körversenyen, nem csak a két megye egyesületei vehettek részt; Szombathelyről és Győrből is érkeztek az úszók. A házigazda egyesület sportolói sikeresek voltak a nyáron, szeretnék ősszel is megtartani formájukat.

A verseny nyitányaként az 5 és 9 év közötti korosztály képviselői vonultak fel a medence körül. A tanévben ez volt az első viadal a Csik Ferenc Tanuszodában.

A versenyzők új rajtkövekről ugorhattak a medencébe. A Keszthelyi Kiscápák eredményei alapján biztosított forrást a Magyar Úszó Szövetség az eszközfejlesztésre. A Somogy és Zala megyei régiós körversenyt négy egyesület hívta éltre. Keszthely, Marcali, Lenti és Csurgó egyesületei négy fordulóban bonyolítják a viadalt.

„A verseny kétféleképpen van értékelve. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy aki a ranglistán belül az első húszba ússza magát, hogy őt külön aranyéremmel értékeljük és így egyformán vannak a nagyon jók értékelve, megmutatja a mezőny erősségét.  Másrészről nagyon jó, hogy akik csak amatőr szinten, vagy még gondolkodnak, hogy szeretnék ezt csinálni, vagy nem vállalnak bele annyit, vagy kevésbé tehetségesek, de a mozgás, meg egy kis sikerélmény miatt itt tartja őket az úszósportnál” - mondta el a Mozdulj Csurgó ÚSE edzője, Dergeczné Szabó Sára. 

A legtöbb nevezést természetesen a házigazdák adták le. 142 futamon indult el a 37 kiscápa. A nyári országos versenyeken is nagy sikereket értek el a kiscápák. Folyamatosan fejlődnek a gyerekek. 

„200 mellen javítottam 11,5 másodpercet, 100 méter mellen 6 másodpercet és 50 méter mellen 2,5 másodpercet javítottam” - nyilatkozta büszkén Fonnyadt Zétény, a Kiscpák ifjú úszója. 

A sikeres nyárnak az is bizonyítéka, hogy összesen 21 érmet szereztek az országos bajnokságon a keszthelyi egyesület úszói. Kettő lányuk büszkélkedhet országos bajnoki címmel - újságolta el Szántó Kata, Kiscápák SE elnöke: 

„Hetyei Nóra 100 és 200 méter mellúszásban, Nett Vivien pedig 200 pillangón lett aranyérmes, országos bajnok, erre külön büszkék vagyunk. De 10 gyerek nyakába akasztottak érmet az országos bajnokságon. Szerintem ez nagyon nagy szó, hiszen tavaly négy gyerek ért el ilyen országos eredményeket, úgyhogy reméljük, hogy folyamatosan javulnak az eredmények, hiszen minden évben túl tudtuk szárnyalni az előző évet. Nagy kihívások és lehetőségek várnak ránk, reméljük, hogy a jövő nyáron is ilyen sikerekről számolhatunk be.”

Az V. Somogy és Zala megyei régiós körversenyen a házigazdák voltak a legeredményesebbek, 33 aranyérmet szereztek a kiscápák. 

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

| 2017. okt. 13. péntek 14:28 | Keszthely
Ausztráliában mérettetik meg magukat a Keszthelyi Kiscápák.
| 2017. okt. 3. kedd 16:11 | Keszthely
Nagy sikerrel szerepeltek a házigazda kiscápák a IV. Somogy-Zala megyei régiós úszóversenyen.
| 2017. már. 7. kedd 13:38 | Keszthely
Hetedik alkalommal rendeztek 24 órás úszóversenyt a keszthelyi Csik Ferenc Tanuszodában.
| 2015. jan. 8. csütörtök 17:06 | Keszthely
A keszthelyi úszóegyesület négy ifjú versenyzője került be a Magyar Úszószövetség programjába.
| 2014. dec. 19. péntek 08:51 | Keszthely
Száz indulója volt az V. Csik Ferenc Úszóversenynek, melyen kiemelkedően szerepeltek a házigazda kiscápák
00:00
Képújság
06:00
06:30
Hittel,lélekkel
06:40
Savaria Filmfesztivál
07:00
Híradó
07:15
07:45
Vajtó és a világ
08:36
Savaria Filmfesztivál
09:00
09:30
Hittel,lélekkel
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.