+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / A jóra és az igazságra hívja fel a figyelmet az ökumenikus imahét
2023. január 19. csütörtök 15:36 - Keszthely
A jóra és az igazságra hívja fel a figyelmet az ökumenikus imahét
Elkezdődött Keszthelyen is az ökumenikus imahét, mely a Krisztus-hívők egységéért jött létre. A Kis Szent Teréz Karmelita Bazilika Mária-kápolnájába azért gyűltek össze a különböző felekezetek tagjai, hogy közösen imádkozzanak. Cél, hogy olyan gondolatokat ébresszenek egymásban, melyek erősítik a hitet és az erkölcsi értékrendet.

„Tanuljatok meg jót cselekedni, törekedjetek igazságra…”. Ez a 2023-as év üzenete. Az idei imahét anyagát és istentiszteleti rendjét a Minnesotai Egyházak Tanácsa állította össze. A különböző felekezetek felé azt hirdetik, hogy minden Krisztus-hívő egyenlő. Isten elvárja mindenkitől, hogy figyeljen a másikra, törekedjen a jó kapcsolatokra, szeresse a másikat. A keszthelyi alkalom kezdőnapján Zichy Emőke református lelkész hirdetett igét. Hangsúlyozta, minden évben fontos üzenetet fogalmaztak meg az ökumenén. Kiemelte, idén a nehézségekkel, viszályokkal és széthúzással megterhelt világban sem véletlen a vezérige választása.

„Nagyon komoly üzenetet helyez a szívünkre az Úristen. Ugyanúgy nem véletlenszerűen, mint ahogy a korábbi imahetek igéjét, amely azt mondja, hogy „cselekedjetek jót és törekedjetek az igazságra. Annyiszor halljuk, próbáljuk gyakorolni, érteni, megvalósítani, de ha valamikor, akkor bizony most helye van a jócselekedeteknek az életünkben.”

Az egyházi felekezetek vezetői arra hívják fel a figyelmet az alkalmakon, hogy a közös imával a békéért és az egységért fohászkodhatunk. Az ökumenikus imahetet 1968-ban indították útjára. Magyar vonatkozásban a tordai országgyűlésen 1568. január 13-án már azt a döntést hozták, hogy az imával az egységet keressék egymásban a hívők. A hirdetett igének nagy súlya van.

„Ez egy felszólítás, hogy a jót, azt gyakorolni kell, nem csak beszélni róla. És tanítani is. Meg kell mutatni egymásnak a jót, a szeretetet, az egységre való nyitottságot. Hiszen Jézus mondja, hogy úgy ismerszik meg a ti keresztény mivoltotok, hogyha szeretettel vagytok egymás iránt. Nézzétek mennyire szeretik egymást. És ezt akarjuk mi megvalósítani, akár világviszonylatban.” - osztotta  meg Mezei András plébános.

Pénteken Tál Zoltán atya hirdet igét, melyet követően szeretetvendégségre várják a híveket. Az ökumenikus imahét január 22-ig tart, azonban a felekezetek azt kérik a hívektől, hogy ne csak egy hétig törekedjenek az egységre, hanem egész évben.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus