+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / VI. Örökség a Nyugat- Dunántúlon tábor Keszthelyen
2022. augusztus 10. szerda 19:05 - Keszthely
VI. Örökség a Nyugat- Dunántúlon tábor Keszthelyen
Alkotnak és felújítanak! A Keszthelyi Népművészeti Alkotóházban táboroznak a Örökség a Nyugat-Dunántúlon című kézműves tábor valamint a Ház Felújító Tábor résztvevői. A fafaragás és nemezelés mellett 5,1 millió forintos pályázati támogatás segíti elő az alkotóház részleges felújítását.

Fafaragók dolgoznak öt napon át a Keszthelyi Népművészeti Alkotóház udvarán. Mindannyian táborlakók. Egy totem oszlop is készül felkérésre, az öt napos Örökség a Nyugat-Dunántúlon alkotótáborban. "A Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub a volt laktanya területén szeretett volna emléket állítani a 25 éve megszűnt VII. Légvédelmi Rakétaezrednek. Ezért gondoltuk úgy, hogy nem kő, márvány, hanem egy fa emlékoszlopot állítunk."- mondta el Szirmai János a megrendelő klub elnöke.

A hagyományos táborba az ország egészéből érkeztek. Tizenkét fő alkot szabadidejében. "Nem sikerült támogatást nyernünk a Magyar Művészet Akadémián, tehát az idei évet úgy kell megoldanunk, hogy nem kaptunk semmiféle támogatást. Magyarán meg kellett emelni a részvételi költségeket, abból próbálunk gazdálkodni."- adott tájékoztatást Bereczky Csaba táborvezető.

Szűkös a költségvetés, de jó a hangulat. Az alkotóház egyik termében a nemezelés technikáját sajátítják el a résztvevők. "Csináltunk egy kis nemezelt tokot, amivel utána Molnárné Riskó Erzsébettel hímeztek rá egy zalahalápi hímzésmintát. Ez készült el először, illetve most egy táska fog készülni, ugyancsak hímzéssel lesz kiegészítve a mintája és egy előnemez technikával dolgozunk."- mondta Dancsecs Diána bőrműves, nemezkészítő. A táborozók életébe a turisták is beleláthatnak. Több külföldről érkezett vendég figyelte az alkotómunkát a műemlék épület udvarán. Az osztrák  vendég, Horváth Mónika a következőket mondta:"Mindig is csodáltuk, hogy Magyarországon ennyire követik meg vezetik, hogy a néptudást továbbadják, a népi rajz, faragás, fúrás, hímzés és akkor így beleszippantolunk kicsit. Megnézzük, hogy hogy mi működik."

A Zala Megye Népművészetéért Alapítvány több pályázata is sikeres volt. Az 1750 körül épült házat a Csóri Sándor alap pályázatán nyert 4,5 millió forintos  valamint egy felújító táborra nyert 650 ezer Ft-os támogatásból megújították. Összesen három tábort szerveztek az idén. A tábor lakói és a szakköri tagok lefestették az ablakokat, felújították és kibélelték az ereszt , kicserélték a tároló tetejét és kialakítottak egy tetőtéri szálláshelyet is.

Hegedüs Éva -Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
5
6
7
8
további híreink
 
188 millió forintos plusz forrást kapott Hévíz a gyógyhelyfejlesztési projekthez kapcsolódóan.
 
A Bakonyerdő Zrt által rendezett döntőbe 19 erdőgazdaságból kerültek ki a legjobbak.
 
A szakmai döntnökök négy hagyományos és két mentes édességből választották ki a legjobbakat.
 
Autistákat és fogyatékkal élőket vitorláztattak a Keszthelyi Yacht Club tagjai.
 
Gere Nóra Éva költő és Ágh Márton látványtervező egy hónapot töltöttek Keszthelyen.
 
A 300 méteres szakasz a munkába járókat és a szállóvendégeket is kiszolgálja.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus