+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Úgy élj, emlékezz, hogy a mi becsületünk őrzője vagy
2022. június 28. kedd 18:25 - Keszthely
Úgy élj, emlékezz, hogy a mi becsületünk őrzője vagy
Emléktáblát avattak a 225 éves Georgikonon. Ezzel az alapító és az itt tanult gazdásznemzedékek előtt is tisztelegnek. Nem csak Európa első rendszeres mezőgazdasági felsőoktatási intézménye jubilál, hanem a kampusz főépülete is.

Úgy élj, emlékezz, hogy a mi becsületünk őrzője vagy! – latinul olvasható a 225 éves Georgikon jelmondata a felavatott emléktáblán. A Georgikon közössége így állított emléket a jubileum alkalmából. Kismányoki Tamás a 175 éves jubileum alatt tanársegéd, a 200 éves évforduló idején pedig dékán volt az intézményben. Szerinte a Georgikon a történelemtől függően mindig változik. Az emléktábla arra emlékeztet, hogy számon kell tartani az alapító ősök tevékenységét.

„Ez emléktábla továbbá még emlékeztet az itt tanult gazdásznemzedékeknek a sokaságára is, akik a történelem folyamán segíttették megvalósítani a Festeticseknek a vízióját, vagyis az európai színvonalú agrárium és a vidék fejlesztését. Én azt hiszem, hogy ez az a közös vonal, amivel mindig a Georgikon részt vett, hogy a lehető legkorszerűbb tudást adja át a hallgatóknak” - nyilatkozta az egykori dékán. 

A Georgikon 1797. július 1-jén nyitotta meg kapuit. A tanintézet mellett az épület is jubilál. Az alapítás 100. évfordulójára adományozott telket Festetics Tasziló, ahol egy év alatt felépült az akkor még csak egyszintes épület. 1897-ben, 125 éve meg is kezdték az oktatást a mai „A” épületben.

Lukács Gábor általános campus-főigazgató helyettes: „Ahogy az évszázad zajlott, elég sok esemény volt. Volt itt kórház, a háború alatt működött kórház. Nagyon sokféle funkciót betöltött, többször bővítették, 1913-ban konviktussal és 1929-ben egy szint ráépítésével tették teljessé, mai formájává. A ’60-as években még a belső részen dísztermet, illetve szemináriumot és gyakorlati tereket adtak át.”

Az alapítás napján is szervez ünnepséget a Georgikon. Július 1-jén bárki tiszteletét teheti Festetics György nyughelyénél a Fő téri templom kriptájában. Gazdásztalálkozó és borverseny is lesz és megnyitják a látogatók előtt a kampusz kutatási, oktatási és gyakorlati egységeit.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A Németországban népszerű autók tulajdonosai Keszthelyan tartották éves találkozójukat.
 
Pártfogoltaknak és segítőiknek szerveztek közös programot a Nagymezőn.
 
A ROADPOL akció keretében Gyenesdiáson és Keszthelyen is mérték a sebességet.
 
A hívők Keszthelyről Vonyarcvashegyig sétáltak, a zarándoklatot a békéért ajánlották fel.
 
A Híradó Plusz mai vendége: Tóbiás Gábor, az Amazon Ház Látogatóközpont múzeumi menedzsere
 
Újra telt házas koncertet adott a Concerto Budapest Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár