Továbbra is népszerű Európa első mezőgazdasági felsőoktatási intézménye, a Georgikon. A MATE campusa jól teljesített az idei felvételin is, 26%-kal több jelentkezőt tudtak felvenni, mint tavaly, a nappali tagozatosok száma 31%-kal nőtt. A székelyudvarhelyi tagintézmény hallgatóival együtt több mint 400 főt vettek fel.
1 osztatlan, 6 alap, 3 felsőoktatási szakképzés, valamint 4 mesterképzést mutattak be a nyílt nap keretében a Pethe Ferenc Kollégium aulájában. Az ország különböző részeiről érkeztek fiatalok, akik az agrárium más és más területei iránt érdeklődnek.
Ivanics Mihály: „Kaposváron tanulok a MATE Móricz Mezőgazdasági iskolában. Erdősmárokon lakom, és egy juh- és kecsketenyésztéssel foglalkozó családból származom. Ez is érdekel egyébként. Igazából az állattenyésztő agrármérnök és az osztatlan agrármérnök érdekel, mert ez családi vonás.”
A standoknál a szakkoordinátorok és jelenlegi hallgatók is tájékoztatták az érdeklődőket. Pohl Rebeka Anna turizmus-vendéglátás alapszakos bulektől is kérdezhettek a középiskolások: „Én Pécsről jöttem és nagyon nem bántam meg. Nekem egyelőre nagyon tetszik az egyetem, bár még csak az alapozó szakoknál vagyunk, majd később lesznek a specializációk, de egyelőre nagyon tetszik, nagyon élvezem. Az egyetem nagyon családias és befogadó mindenki és a hangulat is remek.”
Minden évben a legnépszerűbb szakok közé tartozik a növényorvos, a kertészmérnök, a turizmus-vendéglátás, és az osztatlan agrármérnök képzések, de idén különösen népszerű volt a felvételizők körében a kertész és a gyógy- és fűszernövény szak is. Régi-új képzés a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök, amely iránt ugyancsak sokan érdeklődtek a nyílt napon is.
Dr. KIss Lívia Benita egyetemi adjuntus: „Nagyon sok területen el lehet helyezkedni a szak elvégzése után, hiszen egy nagyon komplex ismeretet adó szakról van szó. Mind az állami szakigazgatási szerveknél, önkormányzatoknál, hitelintézeteknél ugye a gazdasági ismeretek megszerzésének köszönhetően. Mind pedig a mezőgazdasághoz kapcsolódóan vállalkozásokban és ugyanúgy állami szakigazgatási szerveknél is.”
A keszthelyi campus egyik előnye a gyakorlatorientált oktatás. A hallgatóknak itt nem csupán a tangazdaságokban, hanem egyéb piaci szereplőkkel együttműködve is van lehetőségük az ismereteket bővíteni.
„Hál’ Istennek ez a népszerűség megvan a Georgikon Campus iránt, hiszen nagy mértékben újítottuk meg a képzéseinket, folyamatosan fejlődik az infrastruktúránk, azt gondolom, hogy nagyon népszerűek a képzéseink, mi agrár fókuszú képzés vagyunk. És azt mondom, hogy nagyon jó az infrastruktúránk is, itt van a Balaton, itt van a kollégium. Az is nagyon népszerű, hogy minden elsőhelyes jelentkezőt felveszünk a kollégiumba, ha jelentkezik a kollégiuba” - nyilatkozta dr. Szabó Péter általános campus főigazgató-helyettes.
A Georgikon januárban is szervez nyílt napot, arra is várják az érdeklődőket. A felsőoktatási felvételire jelentkezés határideje ezúttal is február 15-e lesz.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV