Az ország 101 kórházában és szakrendelőkben várták ma reggeltől az oltakozni vágyókat. A november 28-ig tartó oltási akcióhétnek a Keszthelyi Kórház is helyszíne. Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben oltják.
Stábunk nem forgathatott a kórház területén. Az oltakozók beszámolói szerint mind a hat oltópont üzemelt az akcióhét első napján. Arról értesültünk, hogy a hét órás nyitás után alakult ki sorban állás a főbejárat előtt, de ez hamar megszűnt. A késő délelőtti és délutáni órákban is folyamatosan érkeztek az emberek. A rugalmas ügyintézésnek köszönhetően gyorsan haladt a vakcinák beadása. Egy oltakozó arról számolt be, hogy az érkezésétől számított fél óra alatt végzett és távozhatott is a kórházból.
„Gyorsan ment, nem volt semmi fennakadás” - nyilatkozta Vincze Tamás.
Az oltakozók könnyen hozzájuthattak a vakcinához. Az oltóhelyeken mind az öt Magyarországon forgalomban lévő oltóanyag, vagyis a Pfizer-vakcina, a Moderna, az AstraZeneca, a Janssen és a Sinopharm is rendelkezésre áll, a Szputnyik már elfogyott.
„Harmadik oltást vettük fel. Így biztonságba érezzük magunkat, a család miatt is. Mindenképpen ki kellett ezt a lehetőséget használni – úgy gondoltuk” - mondta televíziónknak Vincze Tamásné.
Az oltásra érkezőket kérik, hogy hozzák magukkal személyi igazolványukat, TAJ-kártyájukat, második és harmadik oltás esetén a korábbi oltást igazoló dokumentumokat.Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást. Az oltási folyamatot az is gyorsíthatja, ha valaki kitöltve hozza magával a hozzájáruló nyilatkozatot.
„Semmi gondunk nem lett utána, megpróbáljuk a harmadikat is, hátha talán még egy kicsit tovább élünk. Rendben ment minden, gyorsan, nem is gondoltuk. Nekünk volt kitöltött papírunk és előbb sorra kerültünk" – mondta Tomor Csaba és felesége, akik sok oltakozót láttak a kórházben és örülnek, hogy ennyien foglalkoznak az egészségükkel.
Magyarországon a pandémia agresszív, felfutó időszakban van, az oltás az egyetlen hatékony védekezési eszköz ellene, ezért a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára arra biztat mindenkit, aki még nem tette meg, hogy oltassa be magát, akiknél pedig már 4-6 hónap eltelt a második oltás óta, kérje a harmadikat. A koronavírus tájékoztató oldal adatai szerint november 22-én reggel 6 024 568 volt a beoltottak száma Magyarországon.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV