+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Nyílt napot tartottak az Asbóthban
2021. november 18. csütörtök 17:40 - Keszthely
Nyílt napot tartottak az Asbóthban
Az Asbóth iskola teljes képzési palettáját ismerhették meg mindazok, akik ellátogattak az intézmény nyílt napjára. Szerdán nyolcadikos diákokat és szüleiket láttak vendégül, akik beleshettek a különböző szakmák gyakorlati oktatásába és azt is megtudhatták, hogy az iskola elvégzése után milyen lehetőségeik lesznek. Az Asbóth szeptemberben mintegy 200 elsőévest iskolázna be.

Közel 500 szülő és gyermek ismerkedhetett az Asbóth iskola képzéseivel szerdán. Az intézményben nyílt napot szerveztek a nyolcadikos diákoknak, akiket kisebb csoportokban vezettek körbe az iskolában. A fiatalok megtudhatták, hogy milyen gyakorlati vizsgára van szükség a rendészeti szakra való felvételihez, de a küzdősport órára is beleshettek. Bemutatták nekik az okos tantermet is, ahol a jövő technológiáját tanulhatják majd meg azok, akik ide jelentkeznek.

„Nagyon szimpatikus, én a rendészeti szakra fogok menni nagy eséllyel. Azért választottam ezt a sulit igazából, mert a tesóm is ide jár, aztán mondta, hogy van itt egy rendészeti szak. Igazából a lakóhelyünkhöz ez van közel.” - mondta egy nyolcadikos diák, Makula Ferenc.

Az Asbóth iskolában ezen a napon nem volt tanítás, az oktatók és a diákok a nyolcadikos tanulókat és szüleiket kalauzolták az intézményben. A pályaválasztás előtt álló fiatalok megtudhatták, hogy egy-egy szakmához milyen tantárgyakat kell majd tanulniuk és azt is elmondták nekik, hogy az iskola elvégzése után milyen elhelyezkedési lehetőségeik vannak. Emellett érdeklődhettek a kollégiumi elhelyezésről, a közösségi életről és a tanárokról is.

„Nagyon jók az órák, viccesek valamint vidámak, mindig jók. Szeretettel szeretek ide járni. A tanáraink is nagyon biztatnak minket a tanulmányokban, valamint segítenek minket abban, hogy tovább tudjunk haladni a céljaink felé.” - emelte ki Tóth Márk, a ZSzC Keszthelyi Asbóth Sándor Technikum tanulója.

Az iskolák nyílt napjai jó alkalmak arra, hogy a nyolcadikos diákok testközelből is megismerjék azt az intézményt, ahová jelentkezni szeretnének. Ugyanakkor a szülőknek is fontos belelátni az iskola működésébe, és megtudni azt, hogy gyermekeiknek milyen lehetőségeik vannak. Míg a fiatalok a szakmákkal ismerkedtek, addig a szülőknek Csótár András igazgató tartott tájékoztatót.

„Büszkén mondhatom azt, hogy iskolánk képzései iránt évről évre egyre nagyobb a kereslet. Ebből kifolyólag a következő tanítási évre már 8 osztály indítását tervezzük az általános iskolából jövő nyolcadikosok számára. Ha figyelembe veszsük azt, hogy egy nagyobb általános iskolában 2-3 nyolcadikos osztály működik, akkor ez a nálunk indítandó 8 egy igazán beszédes szám. A technikumi képzéseinkben most már 9 szakirányt kínálunk a diákoknak, lesz két új is.” - tájékoztatott az Asbóth iskola igazgatója.

Szeptembertől már magasépítő technikusokat és általános ápolókat is képeznek majd az Asbóthban. Szakiskolai képzésben 10 különböző szakma megszerzésére van lehetőség az intézményben. 

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
6
további híreink
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
 
Húsvéti családi napot rendezett a Keszthelyi Evangélikus Egyházközség, dísz sírkerteket is készítettek.
 
Augusztus 22-e és 25-e között szervezik meg az eseményt a Balaton Színházban és a Fő téren.
 
Sok érdeklődőt mozgatott meg Gyenesdiáson a húsvéti készülődés és tojásfa díszítés programja.
 
Az olvasáskutatásról és az olvasási szokásokról hallhattak előadást a vajdások.
 
Várják az induló könnyűzenei együttesek jelentkezését, akik a Balaton-parton mérethetik meg magukat.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus