Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Zenével és tánccal a demencia ellen
2021. szep. 24. péntek | Keszthely
Zenével és tánccal a demencia ellen
Az Alzheimer-kór és a demencia felismerésére és megelőzésére hívták fel a figyelmet Keszthelyen. Az idei nemzetközi világnap középpontjában a zene és a mozgás áll, hiszen ezek jótékonyan hatnak az agyműködésre. A Polgármesteri Hivatal előtt bemutatkozott a Senior Örömtánc Klub, zenélt Kiss Tamás és tanítványai. A program közös sétával zárult.

A tánc és a zene jótékony hatásaira hívták fel a figyelmet a keszthelyi Fő téren a Senoir Örömtánc Klub tagjai. A Polgármesterei Hivatal előtt olyan egyszerű koreográfiákat adtak elő, amelyeket bárki pillanatok alatt megtanulhat. A klubtagok vallják, a tánc nem csak szórakoztat, hanem fejleszti a memóriát, dolgoztatja az agyat is. Ezek pedig elengedhetetlenek a demencia és az Alzheimer-kór megelőzésében vagy tüneteinek késleltetésében.     

„A zenével is nagyon jó hatást érünk el a memóriafejlesztésben, az agyra jó hatása van, a táncnak pedig még különösen. Egy vizsgálatot végeztek, amiből az derült ki, hogy 76%-kal kevesebb lett a memóriaproblémás beteg azoknál, akik táncoltak. Tehát az mindegy, hogy milyen féle táncot táncolnak, de a táncnak nagyon jó hatása van az agyra. Mi az idős korosztály céloztuk meg a senior örömtánccal.” - tájékoztatott Némethné Nagy Judit senior örömtánc oktató.

Az Alzheimer-kór és a demencia ma még gyógyíthatatlan, de az időben felismert betegség jól kezelhető, a tünetek súlyosbodása késleltethető. A szakemberek azonban úgy látják, még mindig tabu erről a kórról beszélni, az érintettek és családtagjaik halogatják a kivizsgálást. A Nemzetközi Alzheimer Társaság azért kezdeményezte a világnap kijelölését 25 évvel ezelőtt, hogy javítsa a betegségtudatosságot, eloszlassa a tévhiteket és javítsa az érintettek életkörülményeit. 2012 óta szeptember az Alzheimer-kór hónapja.

„A demencia korunk népbetegsége, sokan mondják, hogy egy ketyegő időzített bomba, ami most megtalálható és erre nincsen jelenleg semmiféle gyógykezelés, gyógymód. A megelőzésre, a prevencióra kell fektetni a hangsúlyt, és ez jelenleg a mozgással, a sporttal, illetve az étkezéssel hozható összefüggésbe. Az Alzheimer világhónap jegyében minden évben nemzetközi Alzheimer napot tartunk. Minden évben más köré csoportosítjuk a programjainkat, míg tavaly a séta volt, idén a zene és a mozgás.” - emelte ki Gedeonné Dallos Rita, a TÉT Alapítvány elnöke.

A világnap alkalmából Kiss Tamás, a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar karnagya és tanítványai zenéltek a Fő téren. A program zárásaként a résztvevők lila léggömbökkel a kezükben végigmentek a sétálóutcán egészen a Festetics-kastély parkjáig.

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2024. jún. 5. szerda 19:15 | Keszthely
Mozgásos programokkal, szűrővizsgálatokkal és feladatlappal várta az érdeklődőket a Feledhetetlen Alapítvány.
| 2019. ápr. 26. péntek 16:10 | Keszthely
Megkezdte működését Keszthelyen az Alzheimer Café.
| 2024. szep. 26. csütörtök 19:15 | Keszthely
Programokat szerveztek a Keszthelyi VSZK-ban a Turizmus Világnapján.
| 2023. okt. 20. péntek 17:08 |
A néma kór sok gondot okozhat, ezért a legfontosabb a megelőzése.
| 2023. okt. 2. hétfő 17:46 | Keszthely
A Festetics György Zeneiskola tanárai és diákjai lepték meg az iskolásokat és az utca emberét.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
06:56
Savaria Filmfesztivál
07:49
Göcsej Filmfesztivál
08:00
08:30
Határtalan
09:00
Göcsej Filmfesztivál
09:52
Göcsej Filmfesztivál
09:56
Savaria Filmfesztivál
10:49
Göcsej Filmfesztivál
11:00
11:30
Határtalan
12:00
Képújság
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.