Az átlaghoz képest kevésbé volt csapadékos az idei tél, de így is sok helyen kell kátyúkat javítani, különösen a mellékutakon kell intenzíven beavatkozni. Jelenleg még hideg aszfalttal dolgoznak a közutasok. A melegaszfaltkeverő telepek nyitása után tudnak tartós beavatkozásokat végezni. Március 16-tól már új munkarendben dolgoznak a Magyar Közút munkatársai, végét ért a téli üzemeltetési időszak.
Az elmúlt évben a Magyar Közút 1,5 milliárd forintot költött útfelújítási munkákra Keszthelyen és térségében. A megyében további kettőmilliárd forintot áldoztak erre a célra, így mintegy 20 kilométer közút újult meg Zalában. A környéken négy kiemelt beruházás volt, mondta el Mórocz József a Magyar Közút megyei igazgatója: „Zalaapáti és Zalaszentgrót közötti útszakaszon végeztünk mintegy négy kilométeres felújítást, ahol teljesen megújult az útburkolat. A 75-ös és a 76-os főutak csatlakozásában a körforgalmat újítottuk fel. Keszthelyen a Csapás útnak a felújítására került sor, mintegy 1,1 kilométer hosszúságban, illetve Gyenesdiáson tudtuk a 71-es útnak a burkolatát megújítani.”
2021-ben is folytatódnak az útfelújítások a térségben. Manninger Jenő országgyűlési képviselő arról tájékoztatta televíziónkat, hogy az idén megépül végre a Keszthelyt elkerülő út és a Rezi út csomópontjába tervezett körforgalom: „A NIF Zrt. – ez a beruházásokat végző cég közölte, hogy eredményes volt a közbeszerzés a cserszegi körforgalomnál. Most már elmondhatjuk, hogy az elkerülő út és a cserszegi körforgalomnál elég a pénz, folyik a kivitelezői szerződés aláírása. Áprilisban átadják a munkaterületet és idén el is végzik a körforgalom építését.”
A körforgalom építése mellett még számos útszakasz fog megújulni Keszthely térésében. A mostanában nagyon terhelt várvölgyi úton újabb 1,1 kilométernek a felújítása történik meg. A Zalaszántó és Várvölgy közötti, mindössze négy méter széles összekötő utat pedig kiszélesítik és felújítják. A munkálatokat fokozatosan, több forrásból végzik el. Uniós támogatásból 1,1 kilométer, majd hazai forrásból 1,8 kilométeres szakaszt újítanak fel. A szakemberek a forgalmi terheltséget figyelembe véve további szakaszokat is felújítanak.
„Sor kerül például Alsópáhokon annak az ötszáz méternek a felújítására, ami még hiányzik a főutcán. Sármellék és Zalavár között 2,7 kilométer hosszan lesznek útfelújítások, illetve Karmacs környékén. Ott nem teljes felújítás, hanem 4 kilométer hosszan helyi beavatkozás lesz, ami azt jelenti, hogy a meglévő úthibákat javítják ki” - tette hozzá Manninger Jenő.
Az útfelújítási munkálatok időjárásfüggőek, alapvetően áprilisban indulhatnak. A Keszthely és Várvölgy közötti szakasz az év második felére van ütemezve, a többi beruházást tavasszal szeretnék elindítani. Manninger Jenő hozzátette, a körforgalom építése nyáron is zajlik majd, így elkerülhetetlen, hogy forgalmi torlódások legyenek.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV