A járványügyi szabályok alatt sem tétlenkednek a Halászcsárda dolgozói. A karácsonyi halvásárra és a későbbi időszakra dolgozzák fel a halakat. Az uszonyosok egy környékbeli tógazdaságból származnak. Az étterem dolgozói saját maguk szeretik a halakat megtisztítani a pikkelyektől és a belsőségektől egyaránt. Elmondásuk szerint így biztosak abban, hogy mindent eltávolítanak belőlük, amik esetleg kellemetlenséget okozhatnának a fogyasztásnál. Az irdalást is precízen végzik, minél sűrűbben, hogy biztonságos legyen a halfogyasztás. Ebben az étteremben leginkább halas ételeket kóstolhatnak a vendégek, így népszerűsítik is ezt az ételt.
„Szerencsénk van, mivel az emberek elsősorban halat fogyasztani jönnek ide. De a tapasztalat alapján Magyarországon nem túl magas a halfogyasztás. Mi igyekszünk tenni ezért, hogy ezt tudjuk egy kicsit promotálni, tudjuk egy kicsit marketingelni, hogy a hal igenis jó, igenis finom, meg tudjuk csinálni szálkamentesen is. Tehát attól sem kell félni, hogy majd a szálkától valakinek valami baja lehet és mondhatom, hogy elég nagy mennyiségű halat tudunk eladni évente.” - mondta el Sendula Péter séf.
A halfogyasztás népszerűsítésére évek óta számtalan programot létrehoztak már a balatoni településeken. Bár sokan ismerik a heti egyszeri halfogyasztás ajánlását, ritkábban esznek belőlük a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének felmérése szerint. Ebből az is kiderül, hogy hazánk áll az utolsó helyen ebben az uniós országok közül. Míg az uniós átlag évi 24,5 kilogramm fejenként, addig ez Magyarországon mindössze évi 6,7 kilogramm.
„Azt gondolom, azzal már sokan tisztában vannak, hogy a hal mennyire jól beépíthető az egészséges táplálkozásba, azonkívül finom is és főleg a tengeri halaknak a zsírösszetétele, illetve az édesvízi halak közül a busának és a kecsegének a zsírsavösszetétele nagyon kedvező. Tehát ha nem akarunk mondjuk tengeri halat fogyasztani, akkor ezeket is választhatjuk. Úgyhogy ezen még van mit javítani és természetesen szeretnénk elérni, hogy az egyelőre még kevés halfogyasztás növekedjen” - ismertette Erdélyi Alíz a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.
A felmérésből kiderült az is, hogy nagy többségben továbbra is karácsony környékén fogyasztják az emberek a halat. Ezek mellett inkább ebédre tálalják szívesebben ezt az ételt rántott formában vagy halászléként. Az étel népszerűsítésre megoldást keresett a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az úgynevezett Okostányér alkalmazás Többek között a halfogyasztás fontosságát is mutatja, mely az egészséges táplálkozásban segíthet.
„Ennek a lényege, hogy ez egy közérthető és élelmiszeralapú. Tehát azt mutatja meg ez a tányér, hogy az adott élelmiszerből, zöldségből, gyümölcsből, halból, húsból, tejtermékekből naponta mennyi adagot kellene elfogyasztani. És hogy még közérthetőbb legyen, ennek van egy külön honlapja,a www.okostanyer.hu.”
Az okostányér honlapon receptekkel és vásárlási útmutatókkal is kívánják segíteni az embereket.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV