A személyes adatok védelme, a körültekintő információszerzés és a különböző elektronikus eszközökkel eltöltött idő csak néhány azokból a témákból, amelyre fontos odafigyelni az internethasználat során. Ma már teljesen átszövi a mindennapokat a virtuális világ, ahol a valós információk mellett számos álhírrel is találkozhatnak a fiatalok. Emellett rengeteg olyan oldal van, amely hamis ígéretekkel csalja ki a felhasználók adatait, kép- és videófelvételeit. A fiatalok többsége azonban igyekszik körültekintően eljárni a világháló használata során.
„Különböző jelszavakat használok különböző közösségi oldalakon, és a jelszavamat szoktam időközönként változtatni. Senkinek sem adom meg, még akkor sem, hogyha annyira bízom benne.” - mondta a ZSzC Asbóth Sándor Szakgimnáziumának egyik diákja, Jánosa Dóra Lili.
A keszthelyi diákok a Balaton Színház Simándy termében hallhattak előadást az internet veszélyeiről és a védekezési módokról. Szó esett az álhírekről, a fiatalok megismerhették, hogy hogyan készülnek ezek az anyagok és azt is megtudhatták, hogy hol és hogyan tájékozódhatnak egy hír valóságtartalmáról. Emellett kiemelt figyelmet fordított Dr. Baracsi Katalin internetjogász a személyes adatok védelmére is.
„A világháló tele van személyes adatokkal és információkkal, ami ma már nem csak lakcím, telefonszám, e-mail formájában ölt testet, hanem egyre több képes- és videós tartalommal. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ezeket meg tudjuk védeni. Tudjuk, hogy mi a teendő abban a helyzetben, hogyha valaki illetéktelenül visszaél ezekkel a felvételekkel, megváltoztatja ezeket a képeket, hova lehet segítségért fordulni. Úgyhogy az előadás egyik kulcsmozzanata, hogy felismerjük, hogyha valaki vissza akar élni velünk és ki akarja használni a jóhiszeműségünket.” - tájékoztatott az internetjogász.
A programot a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum közösen szervezték. A keszthelyi oktatási intézményekben kiemelt figyelmet fordítanak a bűnmegelőzésre, az év során többször is tartanak különböző előadásokat a témában. Keszthely városa számára is kiemelten fontos a fiatalok védelme, ezért támogatják ezeket a programokat.
„Ez az a korosztály, ami valójában veszélyeztetett és úgy gondoltuk, hogy így legalább az összes iskolának megfelelő tájékoztatást tudunk adni. Ha ez megtörtént, akkor utána ők a saját közegükben tovább tudják adni, és akkor úgy gondoljuk, hogy talán egy picit biztonságosabb internetezést tudnak ők is csinálni.” - emelte ki Keszthely önkormányzati képviselője, Horváth Tamás.
Dr. Baracsi Katalin előadásán a fiatalok kisfilmeket is láthattak, emellett pedig az interaktív programon saját internethasználatukat is górcső alá vehették.
Regman Karola - Keszthelyi TV