Az online térben számtalan veszély leselkedik a felhasználókra. A rendőrség tapasztalata az, hogy a fiatalok is könnyen bűnözők áldozatává válhatnak. A tizenévesek mondhatni belenőttek az okoseszközök és a net használatába. Ez a bennszülöttség azonban hátrány is, mert óvatlanok.
Az internet veszélyeire hívták fel középiskolások figyelmét a Fejér György Városi Könyvtárban a keszthelyi rendőrök. Elhangzott, nagy kihívás a bűnüldözés az online térben, lépést kell tartani az elkövetőkkel, akik mindig újabb módszerekkel próbálkoznak.
„Sok olyan feljelentésünk érkezik, amikor az adott felületről rendelnek és nem kapják meg. Olyan felület is van, ahonnét kapnak ugyan terméket, de nem azt a terméket, amit megrendeltek. Amire még felhívjuk a diákoknak a figyelmét, az hogy ők miket osztanak meg saját magukról. Amikor esetleg olyan tartalmat osztanak meg magukról,a mit később megbánnak. Mindig azt szoktuk a diákoknak mondani, hogy olyan tartalmat osszanak meg magukról, amit ha a szüleik, vagy a tanáraik látnának, akkor is be mernek vállalni” - mondta dr. Lakics Andrea kiemelt bűnmegelőzési főelőadó.
Bizalmatlannak kell lenni az online térben – ezt tanácsolják a rendőrök. Nem lehet tudni, hogy egy szöveges üzenetváltás túloldalán ki van és mik a szándékai.
Az online rendeléseknél is fontos a bizalmatlanság. Egyes fiatalok tudatosak és utána járnak, hogy biztonsággal rendelhetnek-e egy adott oldalról.
„Például, amikor rendelek valamit, akkor megnézem először a web helyet, ahonnan rendelek, az nagyon fontos. Megnézem az értékeléseket, utána nézek több oldalon is, például Instagram, TikTok – oda általában ki szoktak rakni ilyen értékeléseket” - sorolta Czibor Mátyás keszthelyi gimnazista.
Az előadást az Internet Fiesta nevű program keretében szervezte a könyvtár. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség rendezvényéhez a kezdetek óta csatlakozik Keszthely. Minden évben meghatározott tematikát, témákat ajánlanak. A keszthelyi fiesta több programból áll.
„Jövő héten lesz nálunk a Jók.ai projekt vezetője előadni. A Jók.ai projekt a mai felkapott és népszerű mesterséges intelligenciára épül. Ennek segítségével próbálják a diákokhoz közelebb hozni a tananyagot, illetve nagy segítséget kapnak benne a tanárok is. Ezen kívül lesz még egy okostelefon-használat oktatás. Ez olvasói kérés volt, itt az informatikus kollégánk lesz az előadó” - nyilatkozta Kocsondiné Eisenkorb Györgyi, a GKMK Fejér György Városi KÖnyvtár igazgatóhelyettese.
A városi könyvtár online játékot is hirdetett. Ennek megoldásában nagy segítséget nyújt az intézmény honlapja és a Keszthelyi Digitális Gyűjtemény. A játék a bibliotéka webes felületein található meg.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV