+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / 144 produkció a Szép Zalában születtem versenyen
2019. november 25. hétfő 14:14 - Keszthely
144 produkció a Szép Zalában születtem versenyen
327 általános és középiskolás énekelte a hazai népdalkincs gyöngyszemeit a Szép Zalában születtem népdalversenyen. A területi fordulónak a Csány-Szendrey iskola adott otthont, ahová 9 településről érkeztek a fiatalok. Az arany minősítést kapott énekesek tavasszal a megyei fordulón is bizonyíthatják majd tehetségüket.

Az idei évben is zalai népdalokkal indulhattak a gyerekek az énekversenyen. A fiatalok énekegyüttes, kisegyüttes és szóló kategóriákban is megmutathatták tudásukat a zsűrinek. A Szép Zalában születtem című megmérettetés mára már mozgalommá nőtte ki magát, ahol több száz általános és középiskolás mutatkozik be a zsűrinek. A fiatalok nagy örömmel éneklik a hazai népdalkincs gyöngyszemeit.

„Én már ovis korom óta énekelek és nagyon-nagyon szeretem, mert kikapcsolódok az énekléssel és ha szomorú vagyok is, felvidít, ha énekelek.” - mondta az egyik versenyző, Lendvai Csenge.

„Mindig be szoktam melegíteni először a hangomat és utána elénekelem az énektanáromnak. Ő megnézi, hogy mik a hibák, ha meg nincs, akkor így adom elő.” - tette hozzá egy másik induló, Vers Hunor.

Szombaton a verseny területi fordulójára került sor Keszthelyen. A megmérettetésnek a Csány-Szendrey iskola adott otthont, a verseny életre hívója, Csordásné Fülöp Edit ugyanis az intézmény tanári gárdáját erősíti szeptember óta. A program fontos célja a tehetséggondozás valamint a néphagyomány őrzése és továbbadása.       

„18 éve kezdtük ezt a rendezvényt a dalosokkal, felkészítő nevelőkkel és természetesen a szülőket sem hagyom ki. A hagyományápolás nagyon fontos, ez a kincsőrzés, ami ránk maradt az elődöktől és a népdalgyűjtőktől. Nagyon büszkék vagyunk id. Horváth Károlyra és Vajda Józsefre, akik számunkra nagyon-nagyon sok zalai népdalt hagytak itt a pacsirtáknak, hogy énekeljék itt ezen a – nem is mondanám versenynek, inkább fesztiválnak.” - tájékoztatott a verseny főszervezője.

A területi fordulón 9 település 12 intézményének 327 versenyzője állt a zsűri elé. Az indulókat ez úttal is értékelte Maczkó Mária. Az eMeRTon- és Magyar Örökség-díjas népdalénekes kiemelte, azok a gyerekek, akik őrzik a népdalkincset, a zenénél sokkal többet mondhatnak a magukénak.

„Először is az éneknek gyógyító ereje van, aki énekel, nem magára gondol elsősorban. Azért énekel, mert az ének kitárulkozás, az ének vallomás, az ének vigasz, eszköz egy nagyobb közösséghez. Itt is lehet látni, hogy a különböző gyermekek, különböző lelkek különbözőképpen élik meg ezeket az énekeket, de először is fejben kell tudni, hogy mit szeretnének énekelni, hogy felfogják, hogy mit énekelnek, hogy mit szeretnének közölni.” - emelte ki az eMeRTon- és Magyar Örökség-díjas népdalénekes.

A Szép Zalában születtem népdalverseny területi fordulóján 144 produkció hangzott el. A zsűri ezúttal is minősítette a versenyzőket. A tavaszi megyei fordulóra azok az énekesek juthattak tovább, akik arany minősítést kaptak az ítészektől.

Regman Karola - Keszthelyi TV       

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Bodnár Sándor és a Fentős Ferenc Kamarazenekar adott adventi koncertet.
 
Zichy Emőke református lelkész gyújtotta meg a második adventi gyertyát.
 
Több programból választhattak december 2. vasárnapján a kikapcsolódásra vágyók Keszthelyen.
 
A Georgikon Kiállítóhely volt a Mikulás váró ünnep helyszíne.
 
Hagyományos Mikulás Kupán versdenyeztek az iskolások.
 
Dr.Károly Róbert előadásai segítik megérteni a komolyzenét.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó