Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Szent Márton előtt tisztelegtek Keszthelyen
2019. nov. 12. kedd | Keszthely
Szent Márton előtt tisztelegtek Keszthelyen
Nyolcadik alkalommal szervezték meg a Márton napi lámpás felvonulást Keszthelyen. A menet ezúttal is a Festetics-kastély parkjában tisztelgett a Savariaban született püspök előtt, majd énekszóval vonultak végig a sétálóutcán a Fő térre. Itt a gyerekek műsora és szeretetvendégség várta a résztvevőket.

A hagyományoknak megfelelően a Szent Márton oltalmába ajánlott egykori templom alaprajzát rakták ki a lámpásjárás résztvevői. A Festetics-kastély parkjában emlékkő és fa is őrzi a valamikor volt épület emlékét. Az ünnepen gyerekek és felnőttek közösen emlékeztek a mai Szombathelyen született püspökre. A rendezvényen Nagy Bálint, Keszthely polgármestere elmondta, ezek a programok lehetőséget teremtenek a közösségépítésre, amely kiemelt cél a városban.

„Azt gondolom, hogy ha egy város vezetése komolyan gondolja azt, hogy egy településnek jövőt kíván tervezni, azt csakis az itt élő emberekkel együtt lehet, csakis az itt működő civil szervezetekkel együtt lehet. Ehhez olyan rendezvények és olyan programok kellenek, akár hagyományteremtő, akár hagyományőrző céllal, amelyek valóban egy közösségként kovácsolják össze és erősítik a Keszthelyen vagy a Keszthely környékén élő embereket.” - mondta Keszthely polgármestere.

A kastélyparkban áldást mondott a résztvevőkre Zichy Emőke református és Honthegyi Zsolt evangélikus lelkész, valamint Tál Zoltán, a Fő téri Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom plébánosa. Ezt követően a program résztvevői lámpásokkal a kezükben indultak a Fő térre. A menet énekszóval vonult végig a sétálóutcán. A rendezvényen idén is közreműködtek a Balatoni Borbarát Hölgyek a szervező Da Bibere Zalai Borlovagrend mellett.

„Mire tanít minket Szent Márton? Arra, hogy 365 napon át, 360 napon át tudjuk egymást szeretni, tudjunk egymásra figyelni, tudjuk egymásnak a gondolatait is követni, hiszen ha mi nem tesszük ezt, akkor ki fogja megtenni helyettünk? Szent Márton az adakozásnak az egyik védőszentje. Az ő élete teljesen példakép arra – ahogy a nótában is erre lefelé hallottuk, hogy adni, adni jó.” - emelte ki Dr. Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend elnök-nagymestere.

Dr. Brazsil József elnök-nagymester gondolatai mentén szeretetvendégséget tartottak a Fő téren. A résztvevőket pogácsával, zsíros kenyérrel és meleg egytálétellel is kínálták a szervezők.

Regman Karola - Keszthelyi TV          

| 2018. nov. 13. kedd 09:42 | Keszthely
Hetedik alkalommal rendezték meg a lámpásjárást Szent Márton napján.
| 2018. nov. 12. hétfő 12:57 | Keszthely
Márton napon minden jóval várták a családokat a Georgikonban.
| 2017. nov. 13. hétfő 14:40 | Keszthely
Márton tallért osztottak és névnapi köszöntést is tartottak a keszthelyi ünnepségen.
| 2017. nov. 9. csütörtök 15:17 | Keszthely
Közeledik Szent Márton ünnepe. Keszthelyen az elmúlt évekhez hasonlóan lámpás járást rendeznek.
| 2016. nov. 15. kedd 14:55 | Keszthely
Esős időben, az újonnan felállított Szent Márton emlékkőtől indult az idei felvonulás a Balaton Színházba
06:00
Egy csipetnyi szó
06:33
Zalai krónika
06:48
Fúvósok 30
07:00
Híradó
07:45
Aggódunk érted!
08:44
Hargita TV
09:00
Egy csipetnyi szó
09:33
Zalai krónika
09:48
Fúvósok 30
10:00
Híradó
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.