+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Kettős jubileumot ünnepel a zeneiskola
2019. október 24. csütörtök 14:39 - Keszthely
Kettős jubileumot ünnepel a zeneiskola
Kettős jubileumot ünnepel a Festetics György Zeneiskola. Az intézményt 55 éve alapították és 25 éve viseli Keszthely grófjának nevét. A holnapi hangversenyen több különlegességgel is készülnek; Mozart mellett az iskola oktatójának szerzeménye is felcsendül majd. Az ünnepségen megemlékeznek az egykori pedagógusokról is.

1994-ben vette fel az intézmény gróf Festetics György nevét. Bánhidai Tamás intézményvezető azt mondja, azért történt a 25 évvel ezelőtti névfelvétel, mert a gróf 1800-ban, Európában az elsők között polgári zeneiskolát alapított Keszthelyen. Ennek első igazgatója Anton Stadler, Mozart barátja volt.

„S hogy mennyire jó barátok voltak, azt az is tükrözi, hogy két művet is írt neki, a klarinétversenyt és a klarinét kvintettet, ami a mai zenetörténetnek és a hangversenytermeknek az egyik legnépszerűbb és gyakran megszólaló műve. Ehhez kapcsolódik, hogy én akkor’94-ben utána jártam ennek a dolognak és megkerestem Festetics Györgyöt, hogy hozzájárulna-e a család, hogy felvegyük a gróf nevét és örömmel hozzájárultak” - nyilatkozta Bánhidai Tamás. 

Ma is nagy az érdeklődés a zeneoktatás iránt. Jelenleg 460 tanulója van az iskolának, a 22 tanár munkáját néhány óraadó egészíti ki. Az orgonán, hárfán és tangóharmonikán kívül szinte minden hangszert oktatnak az intézményben. Az iskola elsődleges célja a zene általi közösség- és közönségteremtés, de a világ számos zenekarában és iskolájában is ott vannak az egykori keszthelyi diákok.

A pénteki hangversenyen felvonultatják a diákok és oktatók színe-javát. Bartók Béla keszthelyi gyűjtésű népdala mellett, ütős, fúvós és reneszánsz dallamok is felcsendülnek majd, de a közönség az iskola egyik oktatójának szerzeményét is hallhatja majd a Balaton Színházban. Természetesen a programot gazdagítja az Anton Stadlernek írt csodálatos klarinétverseny lassútétele, de fellép a Helikon Kórus is. 

A névadás és az alapítás évfordulója alkalmából szervezett hangverseny október 25-én, 17 órakor kezdődik a Balaton Színházban.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

galéria
1
2
 
 
további híreink
 
A koncert előtt a keleti kultúra különböző részeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
 
Mind a bölcsődében, mind az óvodákban tartottak az ünnephez kapcsolódó foglalkozásokat.
 
Idén is meghirdette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a húsvét zöldítő pályázatát.
 
Újdonságokkal várják az érdeklődőket.
 
A gyermekek után az időseket is oltási költségtérítéssel támogatja az önkormányzat.
 
Zala vármegye hét tanintézetének zeneiskolásai mérték össze muzikális tudásukat Keszthelyen.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus