+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Pókászok tanácskoztak
2019. október 8. kedd 19:09 - Balatongyörök
Pókászok tanácskoztak
Balatongyörök és Keszthely volt a helyszíne október 4-6. között a XIX.Magyar Pókász Találkozónak. Szakmai előadásokon kívül élménybeszámolók, baráti beszélgetések és kirándulások színesítették a három napos programot,melynek egyik fő célja az utánpótlás nevelés volt.

A magyar pókászat mostanra már hagyományos éves szakmai és társasági rendezvénye a három napos találkozó. amit 1999-től rendeznek meg.  A Balatongyöröki Ifjúsági Tábor előadótermében tanácskoztak a magyar zoológusok pókokkal foglalkozó szakemberei és hobby kutatók. Az idén a búvárpók állt a középpontban.

"Európában az egyetlen igazi vízi pók,szó szerint ahogy a rajzfilmben is alkották – csak az egy kicsit hiányos ,két lábbal kevesebb van szegénynek a rajzfilm figurának. De valóban vízi állat,tehát egész évben a vegetáció során is a víz alatt él.Ott vadászik. Igaz,hogy levegővel lélegzik,de a lényeg az,hogy egy búvárharangot készít- ahogy a képen is látható – és odavonul vissza nyugalomba,s majd ősszel elhagyja a vizet és akár a csigaházakban is kereshet menedéket télire."-mondta Keresztes Balázs  főszervező.

A Kárpát-medencei magyar pókászoknak a találkozóján nem csak a búvárpókról hallhattak előadást a résztvevők. A Balaton –parti nádasok és települések pókjait is megismerhették. A Keszthely és környéke a szakmai közösségnek azért is jelentős mert a Georgikon Karon a 2008/2009-es tanév tavaszi félévétől az Arachnológia –a pókszabásúak ökológiája,etológiája és  rendszerezésük alapjai címen. az oktatásban is megjelent. Meglepően sokan kutatják a pókokat, foglalkoznak az élőhelyeikkel és fedeznek fel új fajokat. Az arachnológusok nemzetközi konferenciáján évente kiválasztják az év pókját.

"Ebben az évben a szegélyes vidrapók,ami a Balaton szegélyének,nádasainak egy jellegzetes faja nyerte ezt a kitüntető címet ami Európa szerte és Magyarországon is védett faj.A funkciója ennek a védett, év faja, év pókja kategóriának elsősorban az,mint más élőlények esetében. Az év fája, év madara –tehát kategóriáknak megfelelően,hogy ráirányítsa a figyelmet nem csak egy fajra,hanem általában egy adott élőhelyre."-adott tájékoztatást Dr. Szinetár Csaba zoológus.

Az idei pókász  találkozónak egyik fő célja a pókok iránti érdeklődés felkeltése volt. Ezért hirdettek meg  általános iskolások számára rajzversenyt. Az alkotásokat a tanácskozás helyszínén kiállították.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A keszthelyiekkel, Keszthelyért kíván dolgozni képviselőtársaival az újdonsült polgármester.
 
A településen negyedik alkalommal szervezték meg a Szent Lukács Művésztelepet 9 alkotó részvételével.
 
Az ágazatról tartottak konferenciát Keszthelyen a Pannon Egyetem Georgikon Karán.
 
Az év első nyolc hónapjában 220 esetben jártak el a halőrök.
 
Megkezdődött a kikötőkben a hajók téliesítése.
 
Négy csapat versenyzett a KÖZGÁZ vándor kupáért.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó