+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Jubilált a Katonadal Fesztivál
2019. augusztus 13. kedd 16:12 - Zalaapáti
Jubilált a Katonadal Fesztivál
Énekkarok, harci járművek és katonai felszerelések szórakoztatták a közönséget a 10. Katonadal Fesztiválon. Zalaapátiban immár hagyomány, hogy augusztus második hétvégéjén felelevenítik az egykori háborúk hangulatát. A bemutatott eszközök többségét a látogatók ki is próbálhatták, a gyerekeket pedig hintózás várta.

A tank által leadott lövéssel nyitották meg hivatalosan a 10. Katonadal Fesztivált Zalaapátiban. A rendezvényen a Magyar Honvédség járműveit nem csak megnézni lehetett, a vállalkozó szellemű látogatók beléjük is ülhettek. A gyerekek körében kifejezetten nagy sikert aratott a tank, de az egykori katonák is szívesen vették szemügyre a lánctalpast.

„’91-92-ben voltam Lentiben katona, igaz, hogy nem T32-essel, hanem BMP-vel, BMP vezető voltam. Most mutattam a fiamnak, hogy milyen egy igazi harckocsi, amit talán ő már nem fog kipróbálni élőben. Mi nagyon sokat vezettük, nagy élmény volt.” - mondta az egyik résztvevő, Pozsegovics Balázs.

A Magyar Honvédség lőgyakorlatot tartott az érdeklődőknek. A látogatók lézerfegyverrel próbálhatták ki az ügyességüket. Bemutatkoztak a huszárok is, akik a ruházat mellett fegyvereiket is felvonultatták. Nagy népszerűségnek örvendtek az ejtőernyős felderítők, akik több katonai felszerelést is elhoztak a rendezvényre. Ezek többségét kézbe is vehették a látogatók.      

„Ez egy PNV 57-es éjellátó. Amit kell tudni róla, magát az eszközt egyébként sofőröknek adták ki, tehát nekik volt rendszeresítve. Itt látszik is, hogy a teherautók lámpái elé lehetett rakni ilyen infralapokat, ami egyrészt eltakarta a világítást, másrészt pedig némi infrafényt biztosított az eszközhöz.” - tájékoztatott Farkas Zsolt, a Magyar Ejtőernyős Felderítő Hagyományőrző Baráti Kör vezetője.

A színpadon ez úttal is bemutatkoztak a környező települések népdalkörei. A kórusok a fesztiválhoz igazodva katonadalokkal készültek a közönségnek. A fellépők közül többen visszatérő vendégei a fesztiválnak és olyanok is vannak, akik kifejezetten erre az alkalomra tanulják meg a katonadalokat. A Katonadal Fesztivál az elmúlt 10 évben töretlen népszerűségnek örvend.

„Hogyha megér egy fesztivál 10. alkalmat, akkor valószínűleg szereti a nézőközönség is. A katonadalok különleges hangzásúak, különleges érzelmi világot mutatnak be az emberek érzései közül. A harctéri szomorúságok, a szerelmek, a visszaemlékezés, a szabadságvágy hozza ki belőlük ezeket a csodálatos nótákat, csodálatos szövegeket és hangzásokat.” - emelte ki Vincze Tibor, Zalaapáti polgármestere.

Az idei Katonadal Fesztiválon 18 népdalkör lépett fel Zalaapátiban. A közönség nagy lelkesedéssel fogadta az énekeseket, sokan együtt is daloltak a kórusokkal.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
további híreink
 
A keszthelyiekkel, Keszthelyért kíván dolgozni képviselőtársaival az újdonsült polgármester.
 
A településen negyedik alkalommal szervezték meg a Szent Lukács Művésztelepet 9 alkotó részvételével.
 
Az ágazatról tartottak konferenciát Keszthelyen a Pannon Egyetem Georgikon Karán.
 
Az év első nyolc hónapjában 220 esetben jártak el a halőrök.
 
Megkezdődött a kikötőkben a hajók téliesítése.
 
Négy csapat versenyzett a KÖZGÁZ vándor kupáért.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó