+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / A techno krémje a kastélyban
2019. július 23. kedd 18:11 - Keszthely
A techno krémje a kastélyban
Egyedülálló programon vehettek részt a techno szerelmesei a hétvégén. A hazai elektronikus zene jeles képviselői patinás helyszínen, a Festetics-kastély parkjában szórakoztatták a közönséget. A program iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés, így a szervezők tervei szerint jövőre is lesz Electric Garden Keszthelyen.

A minőségi elektronikus zene kedvelőit várták szombat este a kastély parkjába. Az első Electric Gardent hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a patinás környezetben, a rendezvényen a hazai techno zene elismert képviselői léptek fel. A programra az ország minden pontjáról érkeztek fiatalok, hogy különleges környezetben bulizhassanak.

„Zalaegerszegről érkeztem, eljöttem a barátaimmal bulizni. Eddig jó amúgy, csak majd meglátjuk, még jobb is lehet.” - mondta az egyik résztvevő, Csuka László.

Az Electric Garden ötletét Nagy Gergő és Szita Balázs vetették fel elsőként, hozzájuk csatlakozott a budapesti Végh Mátyás. Ők hárman hozták tető alá a programot a Helikon Kastélymúzeum közreműködésével. A koncepció az volt, hogy az elektronikus zene képviselői különleges helyszínen és különleges idősávban mutatkozzanak be.           

„Olyan helyszínen van, ami szintén egy nem megszokott közeg a techno szeretői számára vagy a techno zeneszeretők számára, hiszen általában klubokban, fesztiválokon találkozunk az elektronikus zenével. Itt viszont most egy kiemelt helyszínen, egy különleges helyszínen, és ez ad egy plusz apropót az egésznek. Úgyhogy én azt gondolom, hogy egy nagyon-nagyon jó választás volt, és számomra egy abszolút különleges élmény, hogy itt lehetek és itt zenélhetek.” - emelte ki a techno producer, Jay Lumen.

A szervezők egy éven át dolgoztak azért, hogy a hétvégén tökéletes program várja az elektronikus zene iránt érdeklődőket. A Festetics-kastély parkjában este 6-tól 11-ig szólt a techno. A résztvevők létszámát 1000 főben korlátozták, a helyszínválasztással pedig a szervezők nem titkolt célja, hogy hazánk patinás célpontjait megismertessék a fiatalokkal.

„Magyarországon szebbnél szebb helyszínek vannak, és csomó különleges helyszín vár arra, hogy felfedezzék a fiatalok. Ezért még tavaly év végén jött egy ötlet, hogy jó lenne ilyen helyeket bejárni és ilyen helyeken csinálni bulikat. Az, hogy a Festetics-kastély is ennyire pozitívan állt hozzá, sőt még ők is ezt akarták, így adott az egész. Szerintem ennek nagyon szép jövője lesz.” - tájékoztatott az esemény egyik főszervezője, Végh Mátyás "Metha".

A tervek szerint az Electric Gardent minden évben megszervezik a Festetics-kastélyban. A rendezvényre igyekeznek hazai producereket, lemezlovasokat hívni, a szervezők szerint ugyanis fontos megismertetni a közönséggel a magyar előadókat is.

Regman Karola - Keszthelyi TV

 

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A Georgikon Udvarán köszöntötték az őszt.
 
Elismerték a nyugdíjas pedagógusokat és köszöntötték a pályakezdőket a Városházán.
 
Jövő héten változatos sportprogramokkal várják az érdeklődőket.
 
32. alkalommal rendezték meg a Vajda Napokat.
 
A 2019 februárjában megkezdett beruházást 103 millió forinttal támogatta a Kisfaludy-program.
 
Tavalyhoz képest 10, akár 20 %-kal is magasabb lehet idén a dió ára az országban.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó