+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Közlekedik a család
2019. június 26. szerda 17:55 - Hévíz/Keszthely
Közlekedik a család
19 család versengett két napon át a Közlekedik a család országos döntőjében. Az ORFK balesetmegelőzési vetélkedőjét 8. alkalommal szervezték meg, idén Vas és Zala megye közösen bonyolította le. A versenyzőknek Hévízen és Keszthelyen is kellett feladatokat teljesíteniük, a legügyesebb család pedig egy Skoda Fabiát vehetett át a Festetics-kastélyban.

A hévízi helyszínen több sérültet is szakszerűen kellett ellátniuk a családoknak. Volt, aki koponyalapi törést szenvedett, másnak artériás vérzése volt, de egy pánikoló járókelővel is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek.

„Mi már 7 éve indultunk megyein, most jutottunk be elsőnek ide az országosra. Nagyon jó kikapcsolódásnak is, kirándulásnak is, meg így tanulás szempontjából is tökéletes.” - mondta az egyik versenyző, Merőtei Tamás.

Az elsősegély nyújtási feladatok végrehajtását a Magyar Vöröskereszt munkatársai értékelték. A versenyen a gyakorlott indulók mellett olyanok is voltak, akik először tették próbára a tudásukat.

„Kisfiamnak az iskolájában indult ez a KRESZ verseny, és ott beszélték rá az egész családot, hogy próbáljuk ki. A megyei versenyt egy családi programnak tudtuk be, meglepetés volt számunkra is, hogy nyertünk, és így eljöhettünk az országosra. A feladatok nagyon érdekesek, izgalmasak.” - emelte ki egy másik résztvevő, Csókási István.

Keszthelyen a vízirendőrség készült feladatokkal a családoknak. A vasárnapi eső miatt azonban át kellett szervezni a programot, így a vízimentés gyakorlat helyett egy feladatlapot töltöttek ki a versenyzők.

A Közlekedik a család országos döntőjének díjátadására a Festetics-kastély tükörtermében került sor. A két napos vetélkedő fődíja egy Skoda Fabia személygépkocsi volt, amelyet a Somogy megyei Bitó család vihetett haza. 

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy ez így történt. Igazából úgy éreztük, hogy jól megy a versenyzés, de azt menet közben tudtuk, hogy abszolút vezető helyen nem voltunk. Amikor a harmadik helyezettet kiszólították, akkor már azt mondtuk, hogy innen nincs tovább, tehát biztosan valahol sokkal hátrébb végeztünk.” - mondta Bitó József.

A kaposvári család nagy örömmel vette birtokba az új autót a kastély parkjában. A Közlekedik a család vetélkedő célja, hogy megmozgassa a családokat, ugyanakkor felhívja a figyelmet a balesetmegelőzésre.

„Én úgy gondolom, akik részt vettek ezen a versenyen, a felmenő rendszerű versenyen, valamennyien győztesek. Egyrészt azért mert egy kicsit átismételhették a KRESZ tudásukat, részt vehettek egy olyan közösségi programon, ami két napon keresztül Vas megyében és Zala megyében zajlott és remélem, hogy barátokat is szereztek a részt vevő családok.” - tájékoztatott Halmosi Zsolt, az ORFK rendészeti helyettese.

Az ORFK versenyének megyei döntőire több mint 700 család jelentkezett, közülük a legjobb 19 juthatott az országos döntőbe. A résztvevők két napon át versengtek egymással.

Regman Karola - Keszthelyi TV    

galéria
1
2
3
4
5
6
további híreink
 
A találkozó célja volt, hogy az elmúlt időszak sikereit, jó gyakorlatait bemutassák egymásnak.
 
Keczeli Bianka és Major Veronika sportlövők voltak az est vendégei.
 
Ezúttal Balatonudvari és Vonyarcvashegy között több szakasz válhatott komfortosabbá.
 
A programba december 15-ig lehet regisztrálni.
 
A Híradó Plusz vendége: Mokos János káplán, a Ranolder iskola hitoktatója.
 
Több fontos kérdésről tárgyalt novemberi soros ülésén a keszthelyi képviselő testület.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus