Életrajzi elemekkel tarkított könyv Horváth J. Ferenc legújabb kötete. Az író azonban nem csak saját, hanem ősei életének apró mozzanatait is feleleveníti a novellákban, Mindezek mellett reflektál a 20. szászad társadalmi problémáira is a világháború szörnyűségeitől kezdve az emberi értékek változásáig. A történetek a Balaton nyugati csücskében, Keszthelyen és környékén játszódnak.
A kötetet Pelcz István tanár, a szerző barátja ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a könyvtár olvasótermében.
„Kollégaként, sorstársként pedig sok mindennél megvolt ez az aha élmény, amit én is megéltem a ’70-es évek végétől iskolában, falvakban, városi intézményekben eltöltött éveim alatt. Valószínű ebben magának nagyon sok retro van. Nekem egy olyan életélmény, amiben részem is volt.” - mondta a pedagógus.
A könyvtár olvasótermében az író számos barátja, egykori kollégája is helyet foglalt. A kötetlen beszélgetés során több olyan történet is előkerült, amelyre mindannyian szívesen emlékeztek. Horváth J. Ferenc elmondta azt is, 2017-ben Keszthely Pro Cultura díjjal ismerte el a munkásságát, és ez is egy hatalmas motivációt jelentett számára az Erővonalak című kötet megírásához.
„Úgy éreztem, hogy valamivel tartozom, amit megígértem. Most értünk oda, hogy az Erővonalak című könyvet tudom bemutatni a mai napon, aminek a lényege a következő: mondhatnám, hogy családtörténet, önéletrajz, demográfiai problémák, szociológiai problémák. Együttesen azt mondhatnám, hogy az életünk, amelyet az erővonalak láthatatlanul taszigálnak.” - tájékoztatott a Pro Cultura-díjas író, költő, festőművész.
A könyvbemutatón és író-olvasó találkozón Kulcsárné Fullár Melinda, a Helikon Versmondó Kör tagja olvasta fel a szerző költeményeit. Az Erővonalak című kötet már kölcsönözhető a Fejér György Városi Könyvtárban.
Regman Karola - Keszthelyi TV