Horváth Péter verses estje volt tavaly az egyik első rendezvény a Fejér György Városi Könyvtárban. Mindemellett számos egyéb program, mint például az állatbarát könyvtár kihívás, a Közösségek Hete, az Ünnepi Könyvhét, az Országos Könyvtári Napok és az Internet Fiesta is részét képezte az éves kínálatnak. Kiállítások, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, előadások, koncertek, különböző szakmai programok, vetélkedők - a Fejér György Városi Könyvtár ilyen eseményekkel várta - a kölcsönzés mellett - a város lakosságát.
"Több, mint 42 ezer könyvet kölcsönöztek az olvasók. Természetesen folyóirat állományunk is van. DVD-videokazettát is kölcsönzünk. Folyóiratból megtalálható digitális előfizetés is, a Laptapír és a Mandiner, illetve természetesen papírformátumú folyóiratok is vannak, aminek az egyik részét az NKA programból kapják a könyvtárak, így mi is" - ezt a könyvtár igazgatóhelyettese, Kocsondiné Eisenkorb Györgyi mondta el híradónknak.
Tavaly új könyvek beszerzésére hatmillió négyszázezer forintot biztosított az önkormányzat, de más forrásból is tudtak ilyen célra fordítani. A könyvek elég drágák, így darabszámban ez 2500-2600 könyvet jelent. Kiállításaik sorában emlékezetes volt a Keszthelyi Környezetvédő Egyesülettel közösen szervezett „Múltunk kapuinak könyve” című bemutató, valamint a Helikon Kastély alkotócsoportjának a kiállítása, amely tehetséges diákok munkáit mutatta be. 2025-ben tovább szeretnék növelni az olvasói létszámot, ezzel együtt a kölcsönzési mutatókat is. Emellett természetesen a rendezvények népszerűsítése is a célok között szerepel. Mindezeket egy könyvtári “kihívás program” is inspirálja.
"Ez egy hat hónapos projekt, amiben az elmúlt év december található benne és az idei esztendőnek pedig az első öt hónapja. Havonként kell majd jelentenünk az adatokat. Ezúttal is szeretném kérni a tisztelt közönséget, aki a televízió adását hallgatja, hogy aki még nem tette meg, segítsen nekünk a kihívásban és jöjjön, iratkozzon be a könyvtárba, kölcsönözzön és jöjjön a rendezvényeinkre is" - kéri az igazgatóhelyettes.
Körülbelül kettőezer-hatszáz fő volt a beiratkozott olvasó 2024-ben, ami megközelítőleg 150 fővel több, mint a 2023-as esztendőben. 2025. március 1-jétől a Fejér György Városi Könyvtár irányítása elválik a Goldmark Károly Művelődési Központtól, egyúttal új vezetője lesz. Ez az intézmény működését nem befolyásolja majd.
Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió