+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Mészáros Ferenc, a Temenosz örzője
2014. április 12. szombat 08:18 - Keszthely
Mészáros Ferenc, a Temenosz örzője
Akkor tud igazán az ember tisztán emlékezni, ha megérintették azok, akikre a költészet kapján emlékezni kell – ezt Mészáros Ferenc költő mondta Balaton Színházban. A Költészet Napjához kapcsolódó előadáson a költő versei mellett a vers születésének szellemiségével ismerkedhetett meg a közönség a jelenleg Keszthelyen élő költőtől.

 Mészáros Ferenc költő verseit szavalták a Balaton Színházban. A Költészet Napjához kapcsolódóan a jelenleg Keszthelyen élő kortárs költő verseivel és hitvallásával ismerkedhetett meg a közönség.
Mészáros szerint a verseket nem ő írja, hanem azok egy különleges létállapotban érkeznek az általa Birbitének nevezett helyről, melyet a klasszikus értelemben Temenosznak hívnak.

Mészáros Ferencet többen a magyar kortárs költők egyik legjobbjának tartják. Sorait és gondolatait áthatják az érzelmek, visszatérő motívumai a szerelem és a nők. Műfordítással is foglalkozik, jelenleg egy 12. századi perzsa művész, Omar Khayam verseit fordítja magyarra. Érdekesség, hogy Mészáros Ferenc volt az egyik ötletgazdája és szervezője a Páneurópai Pikniknek.
Mészárost a szerelem hozta Keszthelyre és minden bizonnyal a költészet és az irodalom kedvelői többször találkozhatnak majd vele a Balaton Színházban.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
6
további híreink
 
A Georgikon Udvarán köszöntötték az őszt.
 
Elismerték a nyugdíjas pedagógusokat és köszöntötték a pályakezdőket a Városházán.
 
Jövő héten változatos sportprogramokkal várják az érdeklődőket.
 
32. alkalommal rendezték meg a Vajda Napokat.
 
A 2019 februárjában megkezdett beruházást 103 millió forinttal támogatta a Kisfaludy-program.
 
Tavalyhoz képest 10, akár 20 %-kal is magasabb lehet idén a dió ára az országban.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Körül-tekintő
 
Más-Kép(p)
 
Objektív
 
Önkormányzati híradó