Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Verspályázattal és közösségi versmondással ünnepelték a költészet napját
2022. ápr. 12. kedd | Keszthely
Verspályázattal és közösségi versmondással ünnepelték a költészet napját
Verspályázattal, közösségi versmondással és verses-zenés esttel ünnepelték a költészet napját Keszthelyen. A Balaton Színházban és a Fejér György Városi Könyvtárban is nagy érdeklődés kísérte a programokat. A klasszikusok mellett kortárs és helyi költők versei is elhangzottak az ünnepségeken.

Szép Ernő Várjon című versét adta elő Vincze Virág a Balaton Színház költészet napi rendezvényén.

„Igazából nagyon szívhez szól és szeretek előadni és ebben kell játszani picit a hangnemmel és magamhoz illő, inkább úgy mondanám” - nyilatkozta a Közgáz tanulója. 

A költészet napjának ünneplését közösségi élménnyé tennék a szervezők. Arra kérték az irodalomkedvelőket, hogy hozzák el kedvenc versüket. A Zöldmező utcai iskolától kezdve a Ranolderen át számos intézmény diákja jelentkezett, de felnőttek is szavaltak.

„Nincs arra szükség, hogy valaki most átélje úgy, hogy hasadjon az égbolt. Örüljön annak, hogy verset mond, örüljön annak, hogy a kedvenc versét,a mit elhozott, megosztja a többiekkel és ünnepeljük így együtt a költészet napját” - mondta Csányi Zoltán házigazda. 

Sokan mondtak József Attila verset, hiszen az ő születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, már 1964 óta. Rajta kívül Petőfi Sándor, Romhányi József és Lackfi János strófái is elhangzottak.

A helikoni életérzés verspályázat győztes költeménye. A városi könyvtár a díjazott alkotásokkal ünnepelte a költészet napját. Az első díjas Csider Sándor a helikoni múzsákról írt.

„Aki verset ír, olvasson is sokat, töltődjön vele, ezt a magasztos érzést táplálja és rendszeresen írjon. Nem lehet helikoni életérzéssel telítődve elszakadni a valóságtól, hanem minden egyes nap dolgozni és az ember ír kevésbé jó verseket, de megszülethetnek a jobbak is talán” - mondta televíziónknak a díjnyertes költő. 

A könyvtár a Helikon, a helikoni életérzés tematikájában hirdette meg a verspályázatot. Számos költemény érkezett, de csak 11 felelt meg a kiírásnak. Szálinger Balázs József Attila-díjas költő zsűrizte a pályaműveket. A közönség és a könyvtár dolgozói is szavaztak.

Saját műveit mutatta be Bardócz L. Csaba, Nagy Antal Róbert és Szabó-Siklódi Lia. A trió most debütált. A társművészetekkel, jelen esetben a zenével népszerűsítették az irodalmat.

Nagy Antal Róbert: „Költészet azért milyen szerepet játszik az életünkben. Szerintem akár lelki problémák feldolgozása terén vagy bármilyen élethelyzetben megkönnyítheti, ugyanúgy, ahogy a zene és minden művészet, nyilván fejleszti a személyiséget.”

A helikoni verspályázat művei megtalálhatóak a Fejér György Városi Könyvtár honlapján.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

 

| 2024. ápr. 11. csütörtök 19:15 | Keszthely
A kollégium első alkalommal tisztelgett a líra ünnepe előtt.
| 2020. ápr. 29. szerda 19:02 | Keszthely
Rendhagyó kiállítással ünnepelték a magyar költészet napját.
| 2019. ápr. 11. csütörtök 16:11 | Keszthely/Gyenesdiás/Alsópáhok
A magyar költészet napja alkalmából a térség több iskolájában szerveztek programokat.
| 2018. ápr. 12. csütörtök 16:23 | Gyenesdiás
A költészet napján mutatták be a gyenesdiási pedagógus első verseskötetét.
| 2018. ápr. 11. szerda 15:20 | Keszthely
28. alkalommal rendezték meg a József Attila szavalóverseny területi fordulóját Keszthelyen.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
00:00
Képújság
06:00
Göcsej Filmfesztivál
06:52
Göcsej Filmfesztivál
06:56
Savaria Filmfesztivál
07:49
Göcsej Filmfesztivál
08:00
08:30
Határtalan
09:00
Göcsej Filmfesztivál
09:52
Göcsej Filmfesztivál
09:56
Savaria Filmfesztivál
10:49
Göcsej Filmfesztivál
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.