+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / Gazdasági beszámolók, Bursa támogatás
2015. szeptember 25. péntek 18:16 - Keszthely
Gazdasági beszámolók, Bursa támogatás
Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 24-én, csütörtökön tartotta soros ülését. A képviselők a többi között beszámolókat hallgattak meg az önkormányzati cégek első féléves gazdálkodásáról és döntöttek a Bursa Hungarica ösztöndíjprogramban való részvételről is.

Keszthely képviselő-testülete soros ülésén módosította az idei költségvetését, majd a városi elismerő címek, kitüntetések és díjak alapításáról, adományozásáról szóló rendeletről tárgyaltak. A KETÉH Keszthely és Térsége Hulladékkezelő Kft. első félévi gazdálkodása szolgáltatta a következő napirendi pontot, melynek keretében elhangzott egyebek között, hogy fontos feladat a tartozások behajtása. A szelektív hulladékgyűjtő szigetek –melyek egyébként a Zalaispa tulajdonában vannak– helyzetének rendezése ugyancsak elengedhetetlen, a cég erre kiemelt figyelmet fordít. Fontos lenne, hogy az emberek szemét-elhelyezési szemlélete is megváltozzon – tette hozzá az ügyvezető. A VÜZ Kft. ügyvezető igazgatója ugyancsak az elmúlt hat hónap teljesítményéről számolt be, kérdésekre válaszolva beszélt a távfűtés, az uszoda, illetve a strandok helyzetéről és a parkolóórák működéséről is. Ezután került a testület elé a Keszthelyi Televízió Nonprofit Kft. első féléves gazdálkodása. A képviselők egyhangúan elfogadták a beszámolót. Az intézménynél maradva, pályázatot írtak ki a Keszthelyi Televízió ügyvezető igazgatói beosztására. Az öt évvel ezelőtti pályázathoz képest annyi különbséggel, hogy a poszthoz háromévnyi médiaterületen eltöltött gyakorlat szükséges, és a kinevezés ezúttal öt helyett három évre szól.A képviselő-testület ezután az Állami Számvevőszék által a VÜZ Nonprofit Kft-nél végzett vizsgálat során hozott határozatok végrehajtásáról tárgyalt, majd elfogadta Keszthely Város Önkormányzata Településfejlesztési Koncepcióját és Integrált Településfejlesztési Stratégiáját. Döntöttek arról, hogy a Keszthelyi Ipartestület emléktáblát helyezhet el a Kossuth utca 69. szám alatti épületen, elfogadták a Zalaegerszegi Szakképzési centrummal megkötendő vagyonkezelési szerződést, és határoztak arról, hogy a város –hárommillió forintnyi saját támogatással– az idei tanévben ismét részt vesz a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázaton.

Keszthelyi Televízió – Sámel József

galéria
 
további híreink
 
Napjainkban több, mint száz tagot számlál az egyesület.
 
Az ügyben keletkezett iratokat megküldték a Keszthelyi Járási Ügyészségnek.
 
A Magyar Vitorlás Akadémia jóvoltából egy aktív sportnapban lehetett része a családoknak.
 
A Várkertben rendezték meg a keszthelyi hősök napját.
 
Átadták a kutyás strandhoz vezető felújított vasúti átjárót.
 
A Kossuth Lajos utcában térkövezték le a gyalogutat, a beruházás mintegy 23 millió forintba kerül.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus