A lufié és a körhintáé volt a főszerep vasárnap délután a Balaton parton. A Városi Gyereknap alkalmából apróságok népesítették be a Hullám és a Balaton Szálloda előtti teret, akiknek délután három órától este hatig kínáltak változatos programokat a szervezők. A rendezvény házigazdái elmondták, fontosnak tartják, hogy a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki jól érezze magát, és találjon kedvére való programot.
„Nagyon nagy sikere volt a nínós autóknak egyébként, és ott a hűvösben a fák alatt pedig játszóházak vannak. Itt volt a NABE, a Nők a Balatonért Egyesület óriás társasjátékával, most is itt van a Szemfüles Egyesület a Gyermekekért nagyon jó fejlesztő játékokat játszanak a gyerekekkel, és itt van a Természet Háza, aki kimondottan a természettel kapcsolatos játékokat játszik.” - magyarázta a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója.
Csengei Ágota elmondta, a gyerekek minden évben szívesen jönnek a rendezvényre, a szervezők pedig évről-évre próbálnak újabb, színesebb programokat kínálni az apróságoknak. A verőfényes napsütésnek köszönhetően számos helyi és környékbeli család szórakozott a móló előtti téren.
A legnagyobb élményt a helyszínre érkező mentő és tűzoltó autó jelentette. És mivel gyereknap volt, be lehetett lesni az autókba, fel lehetett mászni a tűzoltólétrán, vagy be lehetett ugrani a volán mögé. A kicsik leginkább a vízen úszó óriáslabdát, a körhintát és az arcfestést részesítették előnyben. A nagyobbak logikai és ügyességi játékok megoldásával próbálkoztak de volt óriás Balaton társasjáték is. A legapróbbak piknikhangulatban próbálhatták ki a fejlesztő játékokat. A színpadon a gyenesdiási Kárpáti János Általános és Művészeti Iskola néptánc tanszakának csoportjai léptek fel. A programok sorát közös táncház zárta.
Regman karola - Keszthelyi TV