+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / A pörkölt és a tambura is főszerepben volt Vindornyafokon
2023. szeptember 20. szerda 15:12 - Vindornyafok
A pörkölt és a tambura is főszerepben volt Vindornyafokon
Pörköltfőző versenyt hirdettek Vindornyafokon. A jó hangulatú rendezvényre több településről is csatlakoztak csapatok, hogy legjobb tudásuk szerint készítsék el a finom étkeket. Az eseményre meghívást kaptak tamburások is, így a kultúrák megismerése is célja volt a programnak.

Kora délutántól rotyogtak a különféle étkek a bográcsokban. Minden csapat más nyersanyagból készítette el a finomságot. A kallósdiak körömpörköltet főztek. Évek óta járnak a környékbeli települések főzőversenyeire, összeszokott csapat. Vindornyafokra sem először látogattak el.

„Ez lesz az ötödik alkalom, mert ide visszajárók vagyunk. Járunk kolbásztöltő versenyre, meghív bennünket a polgármester és most is szólt, hogy van ez a lehetőség és így eljöttünk.” - mondta el Szenecsár László, Kallósd alpolgármestere.

A rendezvényre először hívták meg Tótszentmárton csapatát. Csülökpörkölttel neveztek a megmérettetésre, melyet krumpliprószával kínáltak. A Letenyei Járásban található, többek között horvát lakta település egy korábbi találkozás során ismerkedett meg a vindornyafokiakkal.

„Ezelőtt egy másfél hónapja volt nálunk egy motoros találkozó, a Muramenti Motoros Csoport szervezésében. És az itteni polgármester valahogy odakeveredett és megtetszett neki a mi műsorunk meg a főzésünk és meghívott minket a falunapjukra, hogyha esetleg képviselnénk magunkat, akkor jöjjünk el és nagyon szívesen tettünk eleget a felkérésnek.” - ismertette Kramarics László a Muramenti Motoros Csoport elnöke.

Műsort adott a Tótszentmártoni Szép Fiúk Tamburazenekar. Az együttes tagjai fáradhatatlanul dolgoznak a horvát hagyományok és identitás megőrzésén. Koncertjüknek célja az volt, hogy mások is megismerhessék a régió kultúráját.

„Nagyon-nagyon ritka a tambura. Nincs kultúrája ennek Magyarországon és itt Vindornyafokon én, aki bonyhádi származású vagyok és közel van Mohács, nekünk ez minden évben egy öröm volt a busójáráson a tamburásokat hallgatni. És gondoltam a kistelepülésünkön is megmutatom.” - osztotta meg Hág Attila polgármester.

2012 óta szervezik meg minden évben ezt a rendezvényt Vindornyafokon. A verseny célja elsősorban a közösségépítés, de fontos az is, hogy a településen élő külföldiekkel is megismertessék a helyi szokásokat, ízeket.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
5
6
7
8
további híreink
 
A találkozó célja volt, hogy az elmúlt időszak sikereit, jó gyakorlatait bemutassák egymásnak.
 
Keczeli Bianka és Major Veronika sportlövők voltak az est vendégei.
 
Ezúttal Balatonudvari és Vonyarcvashegy között több szakasz válhatott komfortosabbá.
 
A programba december 15-ig lehet regisztrálni.
 
A Híradó Plusz vendége: Mokos János káplán, a Ranolder iskola hitoktatója.
 
Több fontos kérdésről tárgyalt novemberi soros ülésén a keszthelyi képviselő testület.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus