+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / 9km a fiatalokért
2023. augusztus 14. hétfő 18:35 - Keszthely
9km a fiatalokért
Idén is csatlakoztak az 1Úton nemzetközi zarándoknaphoz a keszthelyi plébániák. A Mária Út teljes útvonalán szervezett sétát a Mária Út Egyesület az önkéntesei segítségével. Ezen az úton indultak el a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomból is zarándokok. Idén a fiatalokért ajánlották fel imáikat.

Augusztus 12-én, Nagyboldogasszony ünnepéhez kötődően indult útjára a zarándoklat. Rövid szentmise áldozatbemutatás után Gyenesdiáson át Vonyarcvashegyre indult a népes csapat. Őket a 12 éves MIKLÓS JÁNOS, ministráns vezette, kezében a körmeneti kereszttel.
Én 12 éves vagyok. Én örülök azért, hogy a fiatalokért imádkozunk, mert az megerősíti a fiatalokat és törekednek emiatt arra, hogy jöjjenek még, meg hogy a templom nagyon jó és hogy hinni kell Istenben.

Közép-Európa összes szent helyét túrautak kötik össze. A legnagyobb, a Mária Út, mely népünk Máriához kötődő helyszíneit csatolja be az európai zarándok vérkeringésbe. A hálózatnak célja a Szűz Mária tisztelet, a búcsújárás és a zarándoklás hagyományának megőrzése, terjesztése, továbbörökítése és a zarándokturizmus fejlesztése.A közösségi élményt bárki megtapasztalhatja az úton, akár a fogadó települések vendégszeretetében, akár szervezett sétákon.

Kicsit kiürültek a templomaink. Szeretném, ha otthon éreznék magukat a fiatalok a plébániáinkon, a templomainkban. És most különösen ezért imádkozom, hogy a volt tanítványaim visszataláljanak hozzánk, akár Budapestre költöztek, akárhol tanulnak is. Hogy megkeressék a Jóistent, a Jóistennel való kapcsolatot.” nyilatkozta a nagy séta közben FOLLY ESZTER, hittantanár.

A kb. 40 fős csapat imádkozva, énekelve tette meg a majdnem 9 km-es távolságot. Az idei zarándoklat egy közös célért lett felajánlva: a fiatalokért.

BACSA DÁVID káplán: „A Szűz Anya anyai princípiuma a gondoskodás, ölelés és Szent Mihály pedig a harciasságot, a küzdeni tudást tanítja meg számunkra. A fiatalnak mindkettőre szüksége van. Egy szerető édesanyára, aki olykor átöleli őt, hogy betakarja a sebeit, és egy apai példára is, aki küzdeni, harcolni tanítja őket. Enélkül nem tudunk meglenni, fiatalok.”


A zarándoklat 11 órakor érte el a kitűzött célját. A szervezők hangsúlyozták ez az alkalom nem egyszerűen utazás, túra, vagy kirándulás volt. A zarándokút lépései elsősorban belső lépések az emberi szív szentélye, és Isten irgalmának élő forrása felé. 

Pelikán Péter - Keszthely TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
A Híradó Plusz vendége: Lengl Zoltán állami főépítész
 
Az eseményt hagyományteremtő szándékkal hívták életre.
 
A Promenád Kávéház fügés-diós szaloncukra az első,a Sütibolt meggyes-marcipános kreációja a harmadik lett
 
Kilencedik alkalommal jelent meg a régióban méltán népszerű iadvány, tizenkilenc szerző írásai olvashatók
 
A bőséges csapadéknak köszönhetően az elmúlt nyolc napban 6 centiméternyit emelkedett a vízállás.
 
Kétmillió forint értékben ajánlott fel tartós élelmiszert a rászorulóknak egy keszthelyi vállalkozás.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus