+36-83-320-200
8360 Kossuth L. u. 45.
kezdőlap / hírek / CD felvétel helyszíne volt a Kármelita Bazilika
2023. május 4. csütörtök 16:24 - Keszthely
CD felvétel helyszíne volt a Kármelita Bazilika
A Kármelita Bazilikában rögzítette legújabb hanganyagát Bednarik Anasztázia orgonaművész. Egy korábbi koncertje alkalmával szeretett bele a templom hangszerébe, ezért döntött úgy, hogy itt veszi fel legújabb CD-jét. A templom egész napos nyitva tartása miatt a munkálatok éjszaka folytak.

César Franck műveit játszotta Dr. Bednarik Anasztázia. A kassai származású művész édesapja kezei alatt kezdte orgona tanulmányait, mára pedig hazánk egyik ismert és elismert előadója. Nem csak a hangszer mögött, hanem a katedrán is otthonosan mozog, középiskolában és felsőoktatásban is tanít. Több CD-je is megjelent már, a Kármelben felvett anyagot viszont nem csak akusztikusan, hanem vizuálisan is élvezhetik majd az érdeklődők.

„Igaziból ez nem egy CD-nyi anyag, ez egy nagyobb anyag, tehát majdnem három CD-nyi lenne, ha ez mind CD-n lenne. Igaziból meg szerettem volna örökíteni ezeket a műveket, nem kizárva azt, hogy ebből készül egy hanganyag. Mivel ma egy képi világot élünk, ezért nagyon hasznos, hogyha ez videó rögzítésre is kerül, és akkor majd egy idő után eldöntjük, hogy melyiknek mi lesz a sorsa. Illetve az emberek az interneten szeretik látni az orgonistát, azt, hogy hogy dolgozik kezével, lábával.” - emelte ki Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész.

A Kármelita Bazilika orgonája a mai formáját 30 évvel ezelőtt nyerte el. A Váradi testvérek akkor építették a hangszer házát, amelyben azonban 80-100 éves sípok is vannak. Az elmúlt időszakban a templomban nem csak a szentmisék alatt szólalt meg, számos koncertet is szerveztek az érdeklődőknek. Bednarik Anasztázia megkeresése kiemelt jelentőséggel bír az egész plébániának.

„Én úgy gondolom, hogy ez elismerése annak, hogy nem csak, hogy a hangszer alkalmas arra, hogy egy komolyabb felvétel készüljön rajta, hanem az, hogy a mi közösségünk elég befogadó, illetve baráti arra, hogy itt valaki méltányoljon minket és arra alkalmasnak találja akár a közösségünket, a hangszert, és az egész várost arra, hogy itt egy ilyen ajándékot nem csak számunkra, hanem az egész ország számára készítsen.” - tette hozzá Németh Kristóf, a Kis Szent Teréz Plébánia kántora.

A felvételek három éjszakán keresztül folytak profi hang- és fénytechnika segítségével. Az anyag pontos megjelenési dátuma még nem ismert. Az azonban biztos, hogy a művésznő a Kármelita Bazilikában is bemutatja majd.

Regman Karola - Keszthelyi TV

galéria
1
2
3
4
további híreink
 
Idén Gyenesdiás is benevezett a “Társasjátékok éjszakája” címet viselő kezdeményezésre.
 
Sárgulás Keszthelyen: a kastély udvarán búcsúztak el a végzős diákok a Georgikon Campustól.
 
A tavaly elhunyt elnök, Szalai István előtt is tisztelegtek.
 
Több településről érkeztek hívek a vasárnapi misére.
 
Kiállítások, koncertek, egyéb szórakozási lehetőségek várták a látogatókat a Város napján.
 
Keszthely az első írásos említésének 776. évfordulóját ünnepelte a hétvégén.
balatoni krónika
 
Híradó
 
Szignatúra
 
online adás
 
fő téri kamera
 
Keszthelyi Szemmel
 
Objektív
 
Balatoni Mozaik
 
Más-Kép(p)
 
Mire Vágyik a Nő?
 
Önkormányzati híradó
 
Szezon Kosár
 
Hittel, lélekkel
 
Négy láb nagy szív
 
Rigmus