Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Egy út a Balaton mellett
2016. máj. 19. csütörtök | Gyenesdiás
Egy út a Balaton mellett
A Balatoni Múzeum után Gyenesdiáson is bemutatkozott Gécseg András. A keszthelyi festőművész több friss alkotással is készült új tárlatára, mely május 14-én nyílt meg a Községházán. Gécseg András munkája mellett egyre több időt fordít a művészetre. Célja, hogy a későbbiekben csak ezzel foglalkozzon.

„Festészetem fontos szerepe a folyamatos tanulás, új gondolatok megvalósítása, az új anyagok, technikák használata újabb lehetőség hitem, érzéseim kifejezésére.” – ez Gécseg András hitvallása. A 45 éves keszthelyi festőművész nagyapjának köszönheti a festészet iránti érdeklődését. Rajztudását előbb építész technikusi tanulmányai során, később reklámfestéssel és homlokzatdekorálásokkal kezdte kamatoztatni.

„Én már gyakorlatilag általános iskolás koromban festettem képeket és voltam annak idején színházba, rajzversenyt nyertem, végig mögöttem volt ez a rajz iránti szeretet. Gyakorlatilag a reklámfestés közben én ajándékba festettem először egy olajképet és akkor innentől kezdve indult ez a dolog kis hullámokkal, de most már csak ezzel foglalkozom igazából.” - meséli útját Gécseg András, aki munka mellett alkot, de az utóbbi években egyre többször ül a vászon elé, szabadidejének nagy részét erre áldozza. A Balatoni Múzeumban bemutatott képei közül sokat megvásároltak, így számos új képpel kellett pótolnia anyagát.

A tárlatot Gyenesdiás alpolgármestere nyitotta meg. Góth Imre gyermekkori barátja Gécseg Andrásnak. Köszöntőjében elmondta, hogy nagy öröm, hogy a nagyközségben is bemutatkozik a gyenesdiási felmenőkkel is rendelkező művész. 

„Egy út a Balaton mellett címet viseli a kiállítás. A Balaton a nagy szerelme, a Balatont festette meg nagyon sokféleképpen; télen, nyáron, tavasszal, pasztellel, akvarellel, olajjal készítette el őket. Mindegyik képen más-más hangulatot ábrázol, egyrészt ahogy gondolom a Balaton is változtatta az alakját és a megjelenését és ugyanúgy gondolom, hogy András amilyen kedvébe volt, amilyen hangulatba van ez ugyanúgy visszatükröződik a Balatonon mint az ég.” - nyilatkozta a művész barátja. 

Az olajfestmények mellett Gécseg András szívesen használja a pasztellkrétát, de érdekli az akvarell technika is. Nagy hatással van rá Paál László, Mikus Gyula és Munkácsy Mihály munkássága. A folyamatos tanulás mellett jelenleg arra törekszik, hogy a festészet legyen a fő hivatása.

Az „Egy út a Balaton mellett” címet viselő a kiállítás június 8-ig látható a gyenesdiási Községházán. Gécseg András legközelebb ismét Keszthelyen mutatkozik be, ezúttal a Balaton Színházban.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

| 2026. máj. 1. péntek 19:15 | Keszthely
Közös alkotás és barátság eredményezte a keszthelyi kiállítást.
| 2023. aug. 14. hétfő 18:23 | Gyenesdiás
13 művész 25 alkotása a gyenesdiási községházán.
| 2016. okt. 3. hétfő 15:57 | Keszthely
Gécseg András és Németh Ida festőművészek közös tárlata nyílt meg a Balaton Színházban.
| 2026. ápr. 24. péntek 19:15 | Keszthely
A keszthelyi gyermekkönyvtár rajzpályázatot hirdetett helyi általános iskolásoknak. A beérkezett alkotásokból látványos kiállítás nyílt.
| 2026. ápr. 23. csütörtök 19:15 | Zalaegerszeg
Megnyitották a XVIII. Országos Élő Népművészeti Kiállítást Zalaegerszegen a Mindszentyneumban.
09:00
Épí-Tech magazin
09:23
Savaria Filmfesztivál
09:41
Savaria Filmfesztivál
10:00
Híradó
10:45
Balasport 2026
11:15
Természetvédelem határok nélkül
11:35
Savaria Filmfesztivál
12:00
Képújság
18:00
UNIV TV
18:28
Savaria Filmfesztivál
Balatoni Krónika Archívum
 
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
A Keszthelyi Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.