Javarészt fiatalabb és középkorú párok látogattak el a Mozgás Házába, hogy tájékozódjanak a CSOK-ról. A legfontosabb tudnivalókról Dr. Egyed Péter számolt be. A Zala Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály vezetője kihangsúlyozta, hogy a jogszabály szinte minden egyes feltételen lazított. Az új lakásokra és a már tulajdonban lévő ingatlanokra vonatkozó igényeknél is kevesebb az akadály.
"Olyan módosítások, olyan változások léptek életbe, amelyek azt szolgálják, hogy minél szélesebb körben tudják felhasználni ezeket a támogatási kedvezményeket. Ami fontos: azok a szigorú részek viszont, amik követelményként fenn állnak, azok továbbra is megmaradtak, tehát életvitelszerűen a saját lakás megoldására kell elsősorban törekedni.” - emelte ki Egyed Péter.
A kormányhivatalnál eddig azt tapasztalják, hogy a három gyereket nevelő, vagy tervező párok érdeklődnek leginkább a 10 millió forintos támogatásról. Eddig, országszerte mintegy 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz igényelték a támogatást - tudta meg a hitelintézetektől az MTI. A bankok arra számítanak, hogy az igénylések száma az év második felében, az új lakások építésének felfutása után ugrik meg. A kormány egyértelmű célja a családok lakáshoz jutásának támogatása mellett a hazai építőipar fellendítése. Erről Lengl Zoltán állami főépítész számol be a tájékoztatón: „A tavalyi évben alig több mint 7600 darab új lakás épült Magyarországon, ami lényegesen elmarad a 2000-es években épült 35-40.000 darabszámtól. Az otthonteremtési támogatásokkal nem titkolt célja volt a kormánynak, hogy ezek a lakásépítések fellendülhessenek. Az hogy minél többen igénybe tudják venni, ezért az építésügyi eljárások változtatására is szükség volt.”
Ezért egy új, egyszerűsített eljárásrendet vezettek be. Mostantól nem kell építési engedélyt kérni a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanokra, az építtető felelőssége, hogy az épület megfeleljen az előírásoknak.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV