A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Keszthelyi Csoportjának irodájában december 23-n reggel várták a rászoruló családokat. December 16-tól gyűjtötték az élelmiszert és cipősdoboz akcióval a játékokat, hogy 170 családnak segíthessenek az ünnepekre. A térségbe is bőven jutott az élelmiszerekből. Az idén első alkalommal tudtak segíteni a zalacsányi kisebbségnek is.
Tartós élelmiszert tartalmazó, mintegy 12 kg csomagot vihettek haza a családok. Ahol gyermeek is vannak oda a játékokból is jutott egy-egy doboz. Csontár Péter a keszthelyi csoport vezetője elmondta, hogy sajnos egyre több a szegény ember, sok helyen szinte étel sem kerül az asztalra. Évek óta jól működik a rendszerük, a nyilvántartásuk, így valóban a rászorulóknak tudnak segíteni.
Az adományosztásra Manninger Jenő országgyűlési képviselő, miniszteri biztos is elment. Több kilogramm élelmiszert osztott ő is családoknak. Mint mondta, sajnos egyre több helyen van szükség a segítségre, különösen az idős emberekre kell figyelni, mert intézményekben könnyebben megoldható a segítségnyújtás. Manninger Jenő iskolákban, idősek otthonában is ajándékozott az ünnepi időszakban.
A Máltai Szeretetszolgálat keszthelyi ünnepi adományozásához hozzájárult a Zala Megyei Önkormányzat is.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió