A Család Iskola fontosnak tartja, hogy minden évben megtartsa a Fehérvasárnapi Határjárást, melynek alkalmával közösségeikkel kapcsolódnak össze. Ennek célja a szövetség megújítására való emlékezés és ennek megerősítése.
„A közösségnek az együtttartozását, nem a hétköznapok jelentik, hanem az ünnepek. Tehát ezek az ünnepek lásd a Fehérvasárnap az, amikor a közösség érzi, hogy összetartozik, hogy együttvannak, hogy egy ügy érdekében, egy eszmei cél érdekében vagy egy szakralitás érdekében együtt tudnak cselekedni.”-tette hozzá Keszey Tivadar a Család Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola alapítója
A Család Iskola ifjúságának felvonulásán a résztvevők együtt ünneplik a felszabadulást, a megváltást és a tavasz eljövetelét, mint az új élet kezdetét. Az eseményen versek és táncok színesítik a programot, miközben a templomi közösségekkel és a városvezetőkkel komatálat cserélnek. Ezt pattogatott kukorica, cukorperec és piros tojás is gazdagítja.
„Ebben az évben, ami másképpen történik, mint ahogy korábban szokott, az a sorrend. Korábban a református templom előtt kezdtük a komatál cserét, a táncot, a vigasságot, most viszont vasárnap reggel fél kilenckor a Karmelita Bazilika előtt gyülekezünk, és ott történik az első komatál átadás András atyával és a templomba menő vagy a szentmiséről kijövő hívőkkel.”- mondta Molnár Zsuzsanna a Család Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója
Elsősorban a Család Iskola közösségének az ünnepe ez, de a szervezők hangsúlyozták bárki csatlakozhat, aki méltón, a hitbeli meggyőződése alapján, a tisztaság, a megváltás, a komatállal járó szövetség alapján szeretne kapcsolódni.
Kovács-Lenkai Petra - Keszthelyi Televízió