A vadászó velociraptorok mellett egy tirannoszaurusz rex és egy szpinoszaurusz vívódását is látni lehet majd a Dino Parkban. Az életnagyságú dinoszauruszuk a mozgás mellett hangot is adnak ki. A park tulajdonosai nagy hangsúlyt fektettek az állatokra, akiket azok a szakemberek készítettek, akik ismert film, a Jurassic Park harmadik részének dinoszauruszait is.
A parkban jelenleg is gőzerővel zajlanak a munkálatok. A pár méteres dinók mellett megérkezett már a legnagyobb több mint 9 méter magas brachioszaurusz is. A parkosítást folyamatosan végzik a dolgozók, de még sok minden épül a 23000 négyzetméteres területen.
A 10 méter magas mászófal és az 50 feladatból álló kötélpálya a felnőtteknek és a gyerekeknek is ideális lesz a többi attrakció mellett.
A parkvezető Molnár Eszter elmondta, hogy mint minden újdonság, ez a park is megmozgatta a kedélyeket. Sokan lassítanak le az úton haladva, hogy megcsodálják, mi is épül Reziben. A parkvezető szerint a helyiek és az idelátogatók is hamar a szívükbe zárják majd a parkot.
A tulajdonosoknak az volt a szándéka, hogy a vendégeknek ne keljen minden egyes attrakció használatáért külön fizetni és az időkorlát miatt sietniük. Az 5000 forintos jegy megvásárlásával korlátnak ideig, mindent használhatnak majd a parkba érkezők.
Lehetőség lesz bérlet vásárlására is, a rezi lakosok pedig kedvezményesen nézhetnek majd szembe a triceratopsszal és társaival.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV
A park tulajdonosai tájékoztatták szerkesztőségünket, hogy csökkentik a tervezett belépőjegyárat. Ezzel együtt nem lesz korlátlan látogatás és használat a park bizonyos attrakcióira. A részletekről a Dino Park honlapján tájékozódhatnak hamarosan az érdeklődők.
Keszthelyi TV, 2014.03.20.