Még tavaly júliusban jelezte Balatongyörök polgármestere, Bíró Róbert a Keszthely és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás tanácsülésén, hogy a település kilép a társulásból.
Akkor sokan értetlenül fogadták ezt a bejelentést és nem értették a miértjét és választ sem kaptak akkor Bíró Róberttől, hogy mi az oka a döntésnek.
A társulás szabályai szerint csak évfordulóval lehet kilépni és fél évvel előtte kell jelezni ezt a szándékot. Nyáron ezt a bejelentést meg is tette Balatongyörök. A hat hónap alatt visszavonhatta volna a györöki testület a döntést, de nem tette meg.
A társulás alelnöke, Vincze Tibor is a döntés miértjére kíváncsi. 2007-ben, mióta szétvált a keszthelyi és az azóta már megszűnt hévízi társulás, nem volt változás a tagok közt.
A település testületének döntése azért is érdekes, mert közben mások (Sármellék, Nemesbük, Zalaköveskút) pedig csatlakozni szeretnének a társuláshoz.
A jelzőrendszeres segítségnyújtás mellett több szociális szolgáltatást nyújt a kistérség által működtetettet Szociális Szolgáltató Központ. E mellett az önkormányzatok kötelező belső ellenőrzését látja el a társulások által megbízott belső ellenőr.
A házi gondozást és a belső ellenőrzést továbbra is igénybe veszi Balatongyörök, csak a tagságát mondta fel.
A kilépéssel Balatongyörök megspórolja a lakosság arányában fizetendő 120 ezer forintos tagdíját, de elesik a szociális alapon járó normatívától.
Bíró Róbert, Balatongyörök polgármestere úgy látta, hogy a jelenlegi törvényi szabályozások azt vetítik előre, hogy az ilyen típusú társulások a 2013-tól megszűnt állami finanszírozás miatt megváltoznak, vagy meg fognak szűnni.
A kilépés előtt a balatongyöröki polgármester több településvezetővel is beszélgetett a tagság felmondásáról, végül csak Balatongyörök tett meg ezt a lépést.
Bíró Róbert továbbá elmondta, hogy a kilépés miatti többletkiadást – ami körülbelül 2-300 ezer forint - elbírja a település büdzséje.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV