A kistérség mellett a Balatoni Szövetség elnöki posztjáról is lemond Ruzsics Ferenc. Keszthely polgármestere 2006 óta vezette a társulást. Utódjának Gál Lajost, Gyenesdiás polgármesterét javasolta.
A településvezetők titkos szavazással döntöttek az új elnök személyéről. Minden polgármester támogatta Gál Lajost, aki korábban a kistérség Területfejlesztési Bizottságának volt az elnöke. A társulás elnökeként a legfőbb feladatnak a vidék és területfejlesztés megújítását tartja.
A társulás hatékonyabb működése érdekében két alelnököt jelöltek a kistérség élére. A korábbi elnök Ruzsics Ferencet és az elmúlt időszakban alelnöki posztot már betöltő Zalaapáti polgármestert, Vincze Tibort egyhangúlag választották meg.
Az ülésen 15 polgármester jelent meg, akik közül 7 fő először ülhet a vezetői székbe. A társulási ülésen röviden bemutatkozott Vindornyafok, Vindornyalak, Karmacs, Zalaszántó, Várvölgy, Esztergályhorváti, és Zalavár új polgármestere. A többcélúság helyett a területfejlesztésre koncentráló társulás fontos feladata, hogy az új településvezetőket aktívan bevonja a munkába.
A tanácsülésen a Pénzügyi és a Területfejlesztési Bizottság tagjait is megválasztották, a korábbi Szociális Bizottság, pedig ezentúl munkacsoportként fog működni. A társulás január elsejével bővülni fog Sármellékkel. A kistérségi ülések – várhatóan jövő évtől – Gyenesdiáson lesznek megtartva.
Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV