Díszes, szögletes, kicsi és nagy zenegépek lepték el a keszthelyi Sétáló utcát és a Főteret szeptember 7-8.-án. Gépek, melyek kilyuggatott szalag segítségévelszólaltak meg. Kintornások - korabeli ruhákban - színesítették a rendezvényt, s jelmezesek akik egy meghirdetett versenyre bújtak 20-as, 30-as évek ruháiba.
Nem volt olyan ember aki egy pillanatra ne állt volna meg és ne csodálta volna meg a hangszereket., zenélő szerkezeteket. Európa egészéről érkeztek a Balaton fővárosának ősz eleji programjára a verklisek., hogy bemutassák a az elfeledett kintornát, verklit, sípládát. Hazánkban mindösszesen hárman vannak akik használják, ismerik a verklit. Köztük a budapesti mérnök Mednyánszky Miklós, aki az érdeklődő magyaroknak szívesen beszélt féltve őrzött hangszeréről. Ki ne ismerné jobban mintő, könyvet is írt róla.
A régi kor vásárainak hangulatát idéző program egy svájci gyűjtő ötlete alapján, nagy összefogással valósult meg.
Az egykoron szegények zeneeszközét bemutató rendezvény sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint a jó programra , a városba érkezők sokasága.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió