Manninger Jenő külön mondott köszönetet mindazoknak, akik vasárnap a Fidesz-KDNP listájára szavaztak. Elhangzott, a keszthelyi választókerületben az országoshoz képest is erősebb volt a választási kedv, a szavazópolgárok mintegy 48%-a járult az urnákhoz. A térség országgyűlési képviselője hozzátette, a Fidesz-KDNP 55,45%-ot ért el, véleménye szerint ez is mutatja, hogy a párt támogatottsága a városban jelentős.
„Meg kell köszönjem mindazoknak, akik eljöttek szavazni, és külön azoknak, akik a Fidesz-KDNP-re szavaznak, meg természetesen azoknak, akik segítettek a választásban. Valóban azt látjuk, hogy az országos átlagnál jobban teljesített a Fidesz-KDNP a térségben, különösen Keszthelyen, ahol 55,4%-ot szerzett, ezt akár úgy is nézhetjük, hogy több, mint a tavalyi.” - tájékoztatott az országgyűlési képviselő.
Manninger Jenő elmondta, az európai parlamenti választások után azonnal megkezdik a felkészülést az önkormányzati választásokra. Ezzel kapcsolatosan bejelentette, hogy Keszthely jelenlegi polgármesterét javasolják a megyei önkormányzat vezetésébe, főállású alelnöki posztra. Ruzsics Ferenc jelezte, hogy elfogadja a felkérést, így a 2019-es önkormányzati választásokon nem indul a polgármesteri székért.
„Egy megtisztelő felkérést kaptam, amelyet örömmel vállaltam el, miszerint Keszthely és környékének az érdekeit képviseljem a megyei közgyűlés vezetésében, főállású alelnöki pozícióban.” - mondta Keszthely polgármestere.
Ruzsics Ferenc hozzátette, a megyében, ahol a területi források elosztásában is képviselni kell a térség érdekeit, örömmel és felelősséggel fogja a munkáját végezni. Manninger Jenő elmondta, fontosnak tartja, hogy a térségnek erős képviselete legyen a megyében. Az önkormányzati választásokhoz kapcsolódóan elhangzott, a következő két hétben kerül sor a jelölő gyűlésekre, így a térség képviselője ezt követően tud a Fidesz keszthelyi indulóiról nyilatkozni.
Regman Karola - Keszthelyi TV