Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Színes / Koccintás a Bece-tetőn
2023. okt. 13. péntek | Balatongyörök
Koccintás a Bece-tetőn
Maroknyi csapat hódította meg a Bece-tetőt. A Bertha Bulcsu Művelődési Ház nem először szervezett túrát a Keszthelyi-hegységbe. A program célja az együttlét, a közösségépítés, valamint az, hogy az időseknek is biztosítsanak aktív kikapcsolódási lehetőséget.

A Szépkilátótól indulva a Panoráma úton vezetett az útja a túrázóknak. A csapatban fiatalok és idősebbek is voltak, ráadásul olyanok is csatlakoztak, akik a közelmúltban költöztek Balatongyörökre. Az időjárás kifejezetten kedvezett a programnak, ragyogó napsütésben gyalogoltak a túrázók. Többen voltak, akik először csatlakoztak az eseményhez, mások pedig már gyakorlott résztvevői a rendezvénynek.  

„Én azért vagyok itt, mert nagyon szeretek emberek között lenni. Ez egy olyan lehetőség, ahol itt Györökön új embereket tudok megismerni, én nem régóta lakom itt. Az idő szerintem egyértelműen kicsalogatja az embert, meg ennek a túrának van egy csattanója, a koccintás a Becehegyen. tavaly is részt vettem már, nagyon tetszett.” - mondta egy résztvevő, Czeglédy Katalin.

A túra elsődleges célja az aktív kikapcsolódás, de közben érdekességeket is megtudhattak az érdeklődők. Több híres ember – többek között Takáts Gyula író, költő – töltötte Balatongyörökön az idejét, így az ő házát is szemügyre vehették. Az aszfaltos útról a kápolnától nem messze tértek le a túrázók, innen kezdődött az igazi hegymenet. Vízmosáson kellett átküzdeniük magukat, majd egy rövid pihenőt követően értek fel a Bece-tetőre.

„Az egyik célunk a mai túrával teljesült is, hiszen olyan emberek vannak itt zömmel ezen a túrán, akik még nem voltak ezen a gyönyörű, ikonikus helyen. A másik célunk az, hogy egy kicsit megmozgassuk az idősebb korosztályt, hiszen hogyha körbenézünk, akkor azt látjuk, hogy zömmel nyugdíjasok vannak, és ez nem véletlen. Ez tudatosan került most erre a hétköznapi időpontra és egy hétköznap délutánra. Balatongyörök lakóinak a zöme most már lassan a nyugdíjas korosztályból kerül ki, és fontos. hogy ne csak az agyi tekervényeket mozgassuk meg különböző programokon, hanem egy kicsit a fizikai kondíciót is javítsuk.” - tájékoztatott Villányi Éva, a Bertha Bulcsu Művelődési Ház vezetője.

A túra különlegessége a pezsgős koccintás, amelyre minden résztvevő készült. A túrázók elé csodálatos panoráma tárult a Bece-tetőről. Szemügyre vehették a Keszthelyi-öblöt, valamint a Badacsony mellett a Gulácsot és más tanúhegyeket is.        

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2024. ápr. 17. szerda 19:15 | Balatongyörök
Hét balatongyöröki pincészet kínálta a hétvégén saját, tájjellegű borait a “Tavaszi Becehegyi Bortúra” borkóstoló keretében.
| 2024. már. 18. hétfő 19:15 | Vonyarcvashegy
Az esős időjárás miatt az átlagosnál kevesebb túrázó húzott bakancsot.
| 2024. már. 5. kedd 19:15 | Keszthely
Szakmai tanácskozást követően megtekintették Keszthely látnivalóit.
| 2024. már. 5. kedd 19:15 | Gyenesdiás
Az erdész szakma iránt érdeklődőket várták a Nagymezőre.
| 2024. jan. 30. kedd 16:52 | Keszthelyi-hegység
A Keszthelyi-hegység kedvelt helyszín a túrázók körében.
09:30
Objektív
10:00
Ludovika TV
11:00
Savaria Filmfesztivál
12:00
Képújság
18:00
Egy csipetnyi szó
18:34
Természetvédelem határok nélkül
19:00
Híradó
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.