Zalaegerszegről, Lentiből, Nagykanizsáról, Zalakomárról és a házigazdáktól jelentkeztek gyerekek a megmérettetésre. Lányok és fiúk 3 korcsoportban mérhették össze tudásukat három asztalon, a Zöldmező utca Iskola tornatermében. A fiatalok többsége régóta hódol ennek a szenvedélynek, a sport nem csak ösztönzőleg hat rájuk, kikapcsolódást is nyújt számukra.
„Szeretem. Két éve kezdtem el pingpongozni, hát most már azért belejöttem, jó is vagyok benne, hát szeretem ezt a sportágat.” - mondta el Szekér Zoltán.
A megyei versenynek évek óta a keszthelyi intézmény ad helyszínt. A megmérettetés célja, hogy lehetőséget biztosítson a fogyatékkal vagy tanulási nehézségekkel küzdő diákok számára is, hogy bizonyíthassák tehetségüket. Illyés Tamás szervező szerint a gyerekek nagyon kedvelik ezt a sportot, szabadidejükben és többek között a keszthelyiek a kollégiumban is sokat játszanak. A megyei megmérettetésre szívesen jelentkeznek, hiszen a versenynek komoly tétje van.
„25 versenyző van, abból hat lány és 19 fiú van. Aki innét a versenyt megnyeri, az első helyezettek országos versenyre jutnak tovább majd a tavasszal.” - ismertette Illyés Tamás.
Illyés Tamás hozzátette, számtalan alkalommal jutottak tovább keszthelyi versenyzők is az országos megmérettetésre, melyet többször meg is nyertek. A fiataloknak szükségük van a sikerélményre, hiszen ez motiválja őket abban, hogy továbbra is higgyenek magukban és tehetségükben. A megmérettetésen a versenyszabályoknak megfelelően 11 pontig tartott egy játszma, korcsoportonként pedig mindenki mindenkivel játszott. A legjobbaknak azok bizonyultak, akik a legtöbb meccset megnyerték. A versenyen végül a III. korcsoportos fiúk közül zalakomári, a IV.-nél nagykanizsai, az V.-nél keszthelyi, míg a lányoknál zalaegerszegi és keszthelyi versenyző jutott tovább az országos döntőre.
Lendvai Bianka - Keszthelyi TV