Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Közélet / Újabb nyomásfokozót telepítenek Gyenesdiáson
2023. nov. 3. péntek | Gyenesdiás
Újabb nyomásfokozót telepítenek Gyenesdiáson
Megépül Gyenesdiás harmadik települési nyomásfokozója. A Festetics Imre Élményközpont mellett lévő területen a következő hetekben kezdődnek meg a munkálatok. A projekt 41,3 millió forintból valósul meg, a beruházásnak köszönhetően lényegesen javul a víznyomás Gyenesdiás felső utcáiban.

Az önkormányzat már két évvel ezelőtt megfogalmazta azt a tervet, hogy a területre újabb nyomásfokozó telepítésére pályáznak. A tényleges terveket az itt lakókkal közösen készítették el, és a tavalyi év végén nyújtották be a DRV-hez. A település lakossága az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt, emellett nagy a turistaforgalom, és a nemrég kialakított 25 hektáros iparterület vízigénye is jelentős.

„A Dornyay úti nyomásfokozó egyfajta vízbiztonságot és optimális és optimális feltételeket ad mindahhoz, hogy a nyomásértékek meglegyenek, főleg a nyári főszezonban. Természetesen ezzel együtt majd az új bekötéseket is lehet érvényesíteni. Az új bekötések tekintetében a már megépült épületeknél tavaszra már a nyomásérték tekintetében már a DRV mindenféle közműigazolást biztosítani fog. A most tervezés alatt álló épületeknél párhuzamosan már, a gerincvezetékek terveztetését meg lehet indítani.” - tájékoztatott Gál Lajos, gyenesdiás polgármestere.

A területet – amely egyébként az erdővédelmi sáv déli része – az önkormányzat már két évvel ezelőtt rendezte, megtörténtek a közmű és villanybekötések. Ugyanakkor itt húzódik a Keszthelyt és térségét ellátó regionális vízvezeték. A sajtótájékoztatón Nagy Bálint arról beszélt, a megfelelő ivóvíz a minőségi élet egyik alapköve, ezért is fontos mérföldkő ez a beruházás. A közlekedésért felelős államtitkár hozzátette, a fejlesztés 300-500 családnak nyújt segítséget.

„Az, hogyha egy településen nő a lakosságszám, akkor az növekvő igényeket is vonz magával természetszerűen. Gyenesdiáson egy nagyon régi vágy volt már, főleg a felgyenesi részen, egy újabb nyomásfokozónak a megépítése sorra kerülhessen. Már a tavalyi évben polgármester úr megkeresett ezzel a kéréssel. Az önkormányzat előkészült, a terveket elkészítette, és a DRV-vel közösen most a múlt héten el is indulhatott ez a beruházás, ami vélhetően a jövő év első felére, jövő tavaszra fog megvalósulni.” - emelte ki Nagy Bálint, közlekedésért felelős államtitkár.

A beton műtárgy nagyobb részét a földbe süllyesztik és elkerítik. Az aknába két szivattyút telepítenek, ezek csatlakoznak a 600 milliméteres regionális vízvezetékhez. Emellett irányítástechnikai rendszert is kiépítenek. A település felső részének ivóvíz nyomása évek óta problémás volt, a DRV ezért is állt a projekt mellé.    

„Azokon a településeken, azokon a beruházásokon is érdemes, és nagyon fontos helytállnunk, ahol valamilyen szinten a szolgáltatásunk színvonala már csorbát szenved. Gyenesdiáson – pontosan azért, mert a betelepülő lakosság, ingatlanszám növekszik, ezért bizonyos részein a településnek, pontosan ezeken a részein már gondot okozott, főleg a nyári csúcsidőszakban az ivóvíz ellátás.” - tette hozzá Krizsán György, a DRV fejlesztési főmérnöke.

A nyomásfokozó telepítésének munkálatai a jövő hét folyamán kezdődnek el, és várhatóan 2024. áprilisára fejeződnek be.

Regman Karola - Keszthelyi TV

| 2024. szep. 26. csütörtök 19:15 | Keszthely
Keszthelyen is sok az illegális csatornarákötés.
| 2023. okt. 6. péntek 17:59 | Keszthely
A látható és olvasható házszámok kihelyezése mindenki érdeke.
| 2023. júl. 21. péntek 15:04 | Keszthely
A térséget bőven ellátják ivóvízzel a karsztbázisok.
| 2022. okt. 14. péntek 15:17 | Keszthely
Nyílt napot tartott a DRV, a program célja, hogy felhívja a figyelmet a vizek védelmére.
| 2022. szep. 19. hétfő 17:44 | Keszthely
Keszthely egyes részein szeptember 20-án, reggel 8 és délután 3 óra között karbantartási munkák lesznek.
X. évfolyam 24. szám
Megjelenés: 2024. december 20.
08:00
Objektív
08:30
Határtalan
09:00
Göcsej Filmfesztivál
09:52
Göcsej Filmfesztivál
09:56
Savaria Filmfesztivál
10:49
Göcsej Filmfesztivál
11:00
11:30
Határtalan
12:00
Képújság
18:00
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.