Hetek óta 50 méter magasból is meg lehet csodálni a környéket a Balaton-parton álló óriáskerékről. Az élményre és a látványra sokan vágynak, azonban vannak olyan családok, ahol a gyermekeknek az óriáskeréken való utazás csak álom. Nekik is szeretett volna örömet szerezni az üzemeltető azzal, hogy a város részére tiszteletjegyeket ajándékozott. Azokat pedig eljuttatták az érintett családokhoz. A város Várvölgy felé vezető részén van az a Közösségi Ház, amelynek udvarán a támogatásra szoruló családok és gyermekeik gyűltek össze. Nekik Vozár Péterné alpolgármester adta át az óriáskerékre szóló meglepetés jegyeket.
"Az óriáskerekes úr felajánlotta, hogy kapunk tiszteletjegyeket erre az óriáskerékre, amit igyekeztünk nagyon hasznosan kiosztani, hiszen intézmények, Máltai Szeretet Szolgálat, Városi Kórház kaptak belőle. Aztán gondoltunk egyet és a gyermekvédelmi támogatásban részesülőket is gondoltuk, hogy megörvendeztetjük őket ebben a meleg időben. Azért jöttünk most el, hogy itt a Lőtéri út, Kárpáti utca környékén lakóknak itt a Zsidi úton a Közösségi Házban átadjunk ilyen tiszteletjegyeket, ill. a kisgyerekek mellé a szülők is kapnak, mert nyilván a kisgyerek nem fog tudni felülni egyedül."- mondta el Vozár Péterné alpolgármester.
Az alpolgármester asszony hozzátette, sajnos minden problémát nem tudnak megoldani rászoruló családoknál, azonban bízik abban, hogy egy kis örömet a nyári szünidőben az tiszteletjegyekkel is tudtak szerezni. A gyerekek apró ajándékot is kaptak a jegyek mellé.
"Hát ez nagyon jó. Ez azért jó részből, mert a gyerekeknek is meg a szülőknek is, hogy együtt tudnak egy kicsit kikapcsolódni. - Ön fog felülni a kis unokával?- Én nem, én szédülök, nekem migrénem van. Inkább a lányomat hagyom mert az ő gyerekei amúgy is."- mondta László Margit.
Az ajándékozás pillanatai után a gyerekeknek még egy kis idő is jutott arra, hogy a Közösségi Ház udvarán önfeledten játszanak.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió