Ajánlott hírek
Ajánlott címkék
Egyéb tartalmak
.
oldal
/
kezdőlap / Híreink / Kultúra / Az ikonfestészet több, mint egyszerű műalkotás
2021. júl. 16. péntek | Gyenesdiás
Az ikonfestészet több, mint egyszerű műalkotás
Lelki és fizikai, valamint világi és szakrális feltöltődést jelent az ikonfestészet. Erről szól az egyhetes tábor, amit évek óta megrendeznek Gyenesdiáson a Szent József Otthonban. A programon a résztvevők elsajátíthatják az ikonfestészet alapjait, közösen imádkoznak és segítik is egymást. Az elkészült művekből kiállítás is nyílt.

Jézus, Szűz Mária és a különböző angyalok képeit is elkészíthetik az ikonfestő tábor résztvevői. Nem csak a környékről, az ország másik végéből is érkeztek az egyhetes lelki kikapcsolódásra. Bodrogi Éva édesanyjával Miskolcról utazott el Gyenesdiásra. Második alkalommal vesznek részt a táborban.

„Én a Szent Mihály arkangyal mellett dönthettem. Azt mondanám inkább az ikon választott engem, nem én az ikont. Többek között esztétikai szempontból, nagyon megfogott a lágy arca meg a szép szárnya is. Majd az idő során kiderül, hogy miért ő választott engem.”  

Idősebbek és fiatalabbak egyaránt szívesen próbálják ki az ikonfestészetet, sőt, családok számára is érdekes programnak bizonyult a lehetőség. Majdnem 10 éve gyűlnek össze a táborozók a Szent József Otthonban Gyenesdiáson. A kolostor miliője is plusz lelki feltöltődést biztosít a résztvevőknek. Az érdeklődők száma folyamatosan növekszik.

„Vannak többen, akik már visszajárnak. Ismerjük egymást, jó kis közösség alakul ki. Örülünk egymásnak, egymás munkájának. Vannak új tagok is, és reméljük, hogy ugyanígy maradunk továbbra is.” - ismerette Erzsébet nővér.

A tábor vezetője Zolcsák Miklós görög katolikus pap. Több mint 30 éve foglalkozik ikonfestészettel. Az egy hétnek mindig megvan a tematikája az imádságban, az elmélkedésben és a technikai munkálatokban is. Az idei év tematikája Urunk színváltozásainak ünnepe volt.

„Az ikon, az nem csak egy képzőművészeti alkotás, hanem egy szakrális műalkotás. A szakrális műalkotás azt jelenti, hogy a szakralitás vagyis a szentségi mivolt megvan a szakmai mellett. Ezért minden ikon, az képbe festett imádság.”

Az alkotások szentelés által válnak ikonná. A műveket a gyenesdiási községházán nyílt kiállításon tekintheti meg a közönség.

Lendvai Bianka - Keszthelyi Tv

| 2023. aug. 14. hétfő 18:23 | Gyenesdiás
13 művész 25 alkotása a gyenesdiási községházán.
| 2016. júl. 29. péntek 14:45 | Gyenesdiás
Az ikonfestő tábor munkáiból és képversekből nyílt tárlat hétfőn Gyenesdiáson.
| 2015. júl. 20. hétfő 13:05 | Keszthely
Kreatív képzőművészeti táborban festhettek, agyagozhattak és óriás buborékot eregethettek a gyerekek.
| 2024. aug. 23. péntek 19:15 | Keszthely
A Mária Rádió programjának résztvevői kipróbálhatták a műsorvezetést és az operatőrködést is a stúdióban.
| 2024. aug. 9. péntek 19:15 | Gyenesdiás
Csütörtökön kezdődött Gyenesdiáson a felnőtt fafaragó tábor. Három napon át tizenhárom szakember dolgozik a Kárpáti Korzón megrendezett táborban.
09:30
Objektív
10:00
Ludovika TV
11:00
Savaria Filmfesztivál
12:00
Képújság
18:00
Egy csipetnyi szó
18:34
Természetvédelem határok nélkül
19:00
Híradó
Cím:
8360 Keszthely, Kossuth L. u. 45.
Telefon: 06 83 / 320 200
Mobil: 06 30 / 427 7341
 
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk számodra.