A Boombatucada fokozta a hangulatot a vonyarcvashegyi búcsún. Az együttes gólyalábasok társaságában vonult végig a Fő utcán, majd érkezett meg a rendezvénytérre. A közönség nagy örömmel fogadta a zenészeket, akik egy minikoncertet is rögtönöztek. A búcsú a település egyik fő ünnepe. Ebben az évben a lakosság és az ide érkező vendégek arra emlékeztek, hogy 175 évvel ezelőtt egyesítették Vonyarcot és Vashegyet.
„Itt van egy neves területünk, a Szent Mihály kápolna, amelyik az utóbbi időben nagyon, de nagyon feljött és a fejlesztések alapján rengeteg az egyházi rendezvény. Nagyon büszkék vagyunk erre a helyre.” - mondta egy vonyarcvashegyi lakos, Nagy Imre.
Vonyarcvashegyre egész nyáron át áradnak a turisták, de az év többi részében is sokan töltik itt szívesen a szabadidejüket. A település folyamatosan szervez programokat az itt lakóknak és a vendégeknek egyaránt. Vannak olyan turisták, akik kifejezetten a rendezvényekhez igazítják a pihenésüket, mások viszont gyermekkoruk óta rendszeresen a településen nyaralnak.
„Amióta az eszemet tudom, nekünk Vonyarcvashegyen van nyaralónk, amúgy Szombathelyen lakunk, de minden nyáron ide járunk nyáron. A gyerekeim imádják ezt a strandot és nem utolsó szempont, hogy ha ők este alszanak, akkor, nekünk felnőtteknek, a férjemmel szintén van lehetőségünk a kikapcsolódásra.” - emelte ki egy vendég, Tuider Réka.
Megnyitó beszédében Vonyarcvashegy polgármestere elmondta, a 175. évforduló kapcsán vissza kell tekinteni a múltra, ugyanakkor a jövőre vonatkozóan is terveket kell szőni. Pali Róbert hozzátette, az egykor szőlőtermesztésből, halászatból élő kis falu mára egy jelentős idegenforgalmi célponttá nőtte ki magát. Kiemelte, egymás segítése ma is elsődleges cél kell, hogy legyen.
„Az összetartozásról szól, az összefogásról. A mi szüleink, nagyszüleink, dédszüleink egymásra utaltsága, egymásnak a segítőkészsége az alap volt. Jó lenne, ha ebben a mai világban ezeket a példákat át tudnánk ide hozni, és ezért szeretnénk mi ezt őrizni itt Vonyarcvashegyen.” - tájékoztatott a település polgármestere.
A színpadon felléptek a Dobronaki Nótázók, de Horváth Béla és zenekara is húzta a talpalávalót. A ritmusos zenére a közönség is táncra perdült. A jubiláló Vonyarcvashegy halászlével kínálta a vendégeket, amit Tóth Endre mesterszakács készített el.
Regman Karola - Keszthelyi TV