Fábiánné Figder Nikolett egyik kedvencét mutatja a sok közül azokból a figurákból, apró jelenetekből, amiket felhasznál a karácsonyi falu megépítéséhez. Megszámlálhatatlan kis bábu, fa, kerítéselem, ház kell ahhoz, hogy a karácsonyi dekortrendek egyik új eleme, az életképekből álló falu megépüljön.
"A karácsonyi falu nekem egy nagy szerelem. Már régóta építek minden évben, négy-öt éve és a tél folyamán kaptam egy lehetőséget, amivel üzleti szinten is elkezdtem foglalkozni. Hát ez azért jó kombináció, mert a munka a szerelem tulajdonképpen. Németországból kaptam az ötletet, hogy ezzel lehetne foglalkozni és akkor így belevágtunk. Nagyon nagy kereslet is van rá hála Isten. Nagyon szeretnek az emberek karácsonyba belefeledkezni. S ez ugye egy külön elfoglaltság. A családot összehozza. Mert lehet gyerekkel építeni, nagyszülővel, sőt nagyon sok nagymama építi az unokának."- mondta el Fábiánné Figder Nikolett.
A karácsonyi falu építésénél szabadon engedhetjük a fantáziánkat is. A kis figurákkal kialakított havas tájon többek között állatok, befagyott tó, korcsolyázó gyerekek is megépíthetők. Igazi ünnepi hangulatot lehet varázsolni a faluval a lakásunkba, erkélyünkre. Megvilágítással csak fokozható a tél, az ünnep érzése. Egyre több családban készítenek karácsonyi falut a téli estéken.
"Leginkább viktoriánus falut építenek, nagyon sokan. Talán ez a leghagyományosabb változat. Ugye itt belefér a templom, a városképek, a kórus, a pap, bármi, ami ehhez a részéhez hagyományosan kapcsolódik. Tényleg a rendőrségtől…tehát komoly városképeket lehet építeni a borozótól, a pubig. A kutyaiskolától az adoptációs centerig, tényleg felölel nagyon sok mindent."- adott tájékoztatást Fábiánné.
A modern vonalat is sokan követik. Köszönhető annak, hogy sok fiatal is megkedvelte a karácsonyi falu építését. Így a humor sem marad ki a megálmodott képből. Egy motoros szános, vagy egy fáradalmait jakuzziban kipihenő Mikulás a vele együtt pihengető hóemberrel. Minden megtalálható már kész termékekben, amiből egy-két hét alatt mosolyt csalogató kis karácsonyi életképet lehet felépíteni, amit évről-évre bővíthetünk. Mindig új és újabb elemekkel kiegészítve. Fantáziánknak csak a helyhiány szabhat határt. Ha kis hely áll rendelkezésünkre, kialakíthatunk dombot, lépcsőzetes falut. Minden megvalósítható egy újabb ötlettel.
Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió